Újrakezdtem vidéken 1. rész

Az egész még valamikor egészen kicsi koromban kezdődött. Emlékszem még a dédipapa hatalmas földjére. A birtokra, ameddig csak a szem ellátott, az állatokra, melyek megtelítették az istállókat, de leginkább a dédi hatalmas, fekete, Csillag nevezetű lovára, kinek homlokát fehér folt borította. Talán ekkor tudatosult mélyen legbelül, hogy mit is szeretnék valójában. Jómagam, ahogyan már a szüleim is, városban születtünk és nevelkedtünk. Csak búcsú idején, illetve a tavaszt köszöntő, telet elűző busójáráskor voltunk vidéken valamelyik rokonunknál. Ahogy tellett-múlott az idő, miközben emberré cseperedtem, az idősek sajnos sorra eltávoztak sorainkból, és a  családom tulajdonában lévő földek, szép lassan új tulajdonosok kezébe vándoroltak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a sok-sok hektárból, mire odáig jutottam, hogy magam is visszatérnék a gyökereimhez, elveszett minden. Minden hagyatékom egy városi ház, a maga kis 600 négyzetméteres udvarával, pontosabban annak is csak a töredéke.

Az elmúlt közel négy évtizedben megfordultam már több helyen. Dolgoztam különböző multiknak, de ugyanúgy magánvállakozóknak is. Mindannyian tudjuk, milyen nehéz, szinte lehetetlen egyről, a kettőre jutni, ha nincs aki támogasson benne. Nekem nem volt. 2014-ben sikerült meggyőznie az első feleségemnek, hogy vállaljunk külföldön munkát, amelyből később felépíthetjük az elképzeléseinket. Megmondom őszintén, annyira nem akartam elhagyni a szülőföldemet, hogy még sírtam is az utolsó itthon töltött estén. Sokan nem hiszik, de iszonyatos honvágyam volt folyamatosan, hiszen számomra a magyar Alföld jelentette mindig is a földi paradicsomot. Hat Németországban ledolgozott év után úgy éreztem, végleg kialakult bennem, hogyan és miként szeretném folytatni az életemet. A bökkenő az egészben az volt, hogy addigra már egyedül maradtam, hiszen az asszonynak idő közben megváltozott az értékrendje és szerinte mást szolgálni biztosabb, mint saját magadat. Vagy inkább csak kényelmesebb. A rabszolgákat képző oktatási rendszerükről meg ne is beszéljünk. Szóval egyedül, az emberiségből kissé kiábrándulva, fogtam magam és hazatértem szeretett hazámba. Majd kezdetét vette egy olyan mély depressziós időszakom, melyből egy ideig nem láttam a kiutat.

Vettem egy kis házat egy kevesebb, mint 100 lélekszámú faluban, mondhatni, hogy a Világ végén, vagy még azon is túl. A legnehezebb dolog először a családom, de leginkább a gyermekeim hiánya volt. Minden, amit teszek, az leginkább róluk szól, hogy nekik több választásuk legyen, mire elvégzik az iskolát, mint nekem volt. Bár ők egyelőre nem akarnak haza költözni, bízom benne, hogy ez idővel változni fog. Fél év búslakodás után, az egyik faluban élő, gazdálkodó család vett a szárnyai alá, ahol sikerült idővel újra talpra állnom és visszatalálnom az általam vélt helyes útra. Biztosan állíthatom, hogy mindenki számára a legjobb gyógyulási lehetőség egy lelki traumából a természetben található meg. Nincs szebb és értékesebb, mint a minket körülvevő növény- és állatvilág. Az őzek feljárnak a kertekbe, ahogyan a nyulak és fácánok is. A fákon mókusok laknak, megannyi madárfajjal együtt. A szántóföldek virágzás idején pedig gyönyörű látványt tárnak elénk. A saját állatainkról már ne is beszéljünk. Tehát összeszedtem minden erőmet és bármilyen nehéz is még mindig, belekezdtem egy szebb világ felépítésében, ha már a nyugati "civilizált" létből kiábrándultam.

Immáron két és fél éve élek az én kis tanyámon, törekedve a folyamatos fejlődésre. Jelenleg 45 állat vesz körül a saját portámon, a szomszéd állatait nem számolva; és már ott tartok, hogy bármilyen nehéz is volt levetkőzni a város porát, ha havonta egyszer megyek be jelenlétemet tenni, sokat mondok.

Nem véletlenül mondják, hogy minden kezdet nehéz. Főleg annak, aki a nulláról indul, hatalmas tudatlansággal ehhez az életmódhoz, de nem lehetetlen. Bevallom azt is, hogy mindig is lusta ember voltam. Ledolgoztam a napi 8 órámat és felvettem a fizetésemet. A nap további részében pedig hagyjanak békén - mondtam. Kényelmes ember voltam, amit el kellett engednem. Ez egy olyan életforma, amiben nem lehet megállni. Szoktam mondani olykor, hogy éhezem és fázom, de ezzel is csak azt próbálom tudatosítani, hogy nem egyszerű, sőt mi több, nagyon nehéz. Itt jelenleg lustaságnak helye nincs. Ha éhezem, le kell vágni egy állatot, hiszen ezért vannak. Ha fázom, akkor pedig fűrész a kézbe és irány az erdőm. Nincs hely, sem idő a sírásra.

És, hogy hányszor akartam feladni? Már megszámolni sem tudom. Mégis minden olyan alkalommal, amikor a kilátástalanság szélére kerülök, átgondolom, hol és miként fordultam meg eddigi életem során. Hogy hová vezetne az az út, ha folytatnám. Majd rájövök, hogy a legjobb helyen vagyok, de ahhoz, hogy ez még szebb és jobb legyen, nem állhatok meg és nem adhatom fel, hiszen a siker már csak egy ugrással van előttem.

Mindazoknak, akik olyanokkal keresnek fel, hogy milyen jó nekem, illetve milyen szerencsés vagyok, azt üzenem, hogy ebben semmi szerencse nincs, csak és kizárólag rengeteg munka, fájdalom és kitartás! És ahogyan mondani szoktam, én ezt választottam, ahogy neked is van választásod! Minden döntés, a te döntésed, hisz csak rajtad áll. Azt viszont jól gondold meg, hogy ilyen útra térj, mert ez rengeteg feladással és a nyugati kényelemmel való lemondásról jár. Mégis azt gondolom, hogy megéri!

A boldogságod csak rajtad áll

Tudjátok, mi tud igazán lelombozni? A másik ember! És hogy miért mondom ezt? Rögtön kifejtem.

Az, hogy jól induljon a napod, csak rajtad áll! Nem mondom, ha kinézek reggel és szakad az eső, az engem is kicsit lelomboz, főleg mert szinte már csak aludni járok be. Így viszont újratervezek és keresek valamilyen bent végezhető tevékenységet, ami hasznos, illetve boldoggá tesz. Nem mondom, nem mindig olyan könnyű, mint ahogyan most leírom, de lényegében, ha sikerült megértened, egyszerűbb lesz, mint hiszed.

Ha úgy kelsz fel reggel, hogy "már megint egy szar nap", nem is lesz jó soha, hiszen már az elején elkönyvelted rossznak.

Ja, hogy nincs kedved korán reggel mosolyogni? Vagy eszedbe sem jut, hogy boldogan kezd a napot? Adok egy tippet!😉 Alapozd meg a másnap reggeled, már mielőtt lefeküdnél aludni. Tudatosítsd magadban, hogy igen is jó napnak nézel elébe! 

Mindenki életében van egy éltető erő, egy biztos pont, vagy valami, ami örömet tud okozni a mindennapokban. Ne én mondjam meg, hogy mi legyen az. Egyszerűen nektek kell megtalálnotok!

Visszakanyarodva az elejére, hogy mire is gondoltam pontosan? Ha azt mondom, hogy jó reggelt, de te úgy felelsz, hogy jobbat, abba már beletetted a negativitásodat. Ha megkérdezik, hogy vagy, erre te elkezdesz panaszkodni, az szintén ugyan oda vezet. Hidd el, mindenkinek lenne oka panaszkodásra, csak lehet, hogy a kutyát sem érdekli, vagy ha mégis, akkor talán már az egész világ fájdalmát a nyakában cipeli az illető és pont a te szenvedésed nem hiányzik neki még.

Na jó, lehet, hogy egy kicsit túlragoztam a végét, csak szerettem volna, hogy megértsd: Az, hogy milyen napnak nézel elébe, csak rajtad áll! Ha pedig úgy érzed, hogy a világ van rád rossz hatással, folyamatos negativitással, akkor talán csak rossz helyen vagy...

A boldogság egy döntés, ami csak rajtad áll! Ha sehogy sem sikerül, ideje váltani...

2 nap chatoperátorként, avagy a szégyen küszöbén

Örök életemben kerestem a lehetőségeket, melyekkel gyorsan, illetve könnyedén lehet meggazdagodni. Mint látjátok, mindezidáig ez nem sikerült. Hazatérésem után történt nem sokkal, hogy rátaláltam egy internetes állásra. Informatikus révén, ez lett volna a legjobb megoldás számomra, hogy találok egy online állást, miközben felépíthetem a saját gazdaságomat. Szóval nem is tartott sok ideig, mire találtam egy olyan otthon végezhető munkát, amelyhez nem kellett más, csak egy számítógép, meg némi írástudás. Az állás már a hírdetésben is 18 plusszosnak volt meghirdetve, de ez még nem rettentett el. Különben is már a 34-et, vagy '5-öt tapostam akkor. Így hát gyorsan megpályáztam. Nem telt bele sok idő és már a videóinterjúnál tartottunk. Egy rövid beszélgetés után, már át is küldték az oktató anyagot, majd kezdhettem is, amint felkészültem. Kár is lenne kertelnem, a munka arról szólt, hogy üzenetekre válaszoljak különböző párkereső oldalak előfizetői számára. Ráadásul a cég üzemeltetői által kreált hamis személyiségek bőrébe bújva. Őszintén mondom, hogy nagyon zavart a dolog, de mint tudjuk, a pénz az nagy úr. Így hát egyből bele is kezdtem a dologba. Kaptam egy internet címet, majd nevet és jelszót a belépéshez, ahol máris jöttek a megválaszolandó üzenetek. Akkor sikerült ismét, már sokadjára kiábrándulnom az emberiségből, látván, hogy mennyi szemérmetlen bunkó férfi él e földön. Meg is értettem egyből, mi az a sok felháborodás a nők részéről... Rögtön enyhült is egy kicsit a lelkiismeretem, mert az ilyenek megérdemlik, hogy jól megszivassák őket - gondoltam. Míg nem jött egy-egy olyan ember, akikkel nem hogy sikerült együttéreznem, teljesen azonosultam a problémáikkal. Talán 4 órát dolgoztam összesen, azt is 2 nap leforgása alatt, amikor szembe kerültem egy nagyapám korabeli özvegy emberrel, aki egyszerűen hihetetlennek tartotta, mégis csodálatosnak vélte felfedezni a találkozásunkat. Na abban a pillanatban hagytam abba az üzenetek írását. Később még kaptam 1-2 felszólítást a cégtől, hogy aktiváljam magamat, illetve adjam meg a számlaszámomat a kifizetéshez, melyekre végül csak annyit válaszoltam, hogy erkölcstelen szarházi dolog, amit művelnek, mert szerencsétlentlen emberek megtévesztéséből húznak hasznot. Ennek már több, mint 2 éve, de azóta sem kaptam választ.

Komolyan mondom, sok szart megéltem már életem során, de ez egy olyan dolog volt, amivel egyáltalán nem tudtam azonosulni. Azt is bevallom, volt olyan, amikor én voltam ilyen oldal előfizetője, ahol több, mint 1200 megkeresésem volt. Jajj de nagy volt az arcom. Erre kiderült, hogy mind kamu volt. Valószínűleg szőrös, dagadt chipszabáló férfiakkal beszélgettem én is havi x ezer forintért, miközben csak jól akartam érezni magam egy hölgy társaságában. A jó hír, hogy ti legalább egy nagyon sármos középkorú férfival beszélgettetek ahelyett!😉🤣🤣🤣🤢

Szóval kedves férfitársaim! Nagyon figyeljetek, hol és milyen oldalon fizettek elő! Ha a csaj csak az időt húzza és folyamatosan beszéltetni próbál, ahelyett hogy találkoznátok. Ráadásul busás összegeket fizettek a creditekért. Nem utolsó sorban minden üzenete 120 karakter fölött van, mert persze úgy fizetnek... Akkor azt kell, hogy mondjam, hogy mindannyian csúnyán át vagytok verve! Úgy, ahogy én is át voltam és úgy, ahogyan én is át verthettem volna másokat, nem mondom, nagyon jó pénzért, de mégis inkább ember maradtam...

Ezt eddig kihagytam az önéletrajzomból.

Óévi összegző

Elmúlt pont egy éve annak, hogy oly badarságokat fogadjak meg magamnak, mint még sosem tettem ezelőtt, és nem mondom, egész jól sikerült.

16 voltam, mikor először rágyújtottam és még abban az évemben rá is szoktam a dohányzásra. Közel 20 évig dohányoztam, mert szerettem, majd úgy gondoltam, hogy még legalább 400 évig szeretnék élni, úgyhogy inkább letettem. Sokan nem értették, de azért kezdtem el rögtön másnaptól futni, hogy ne is kívánjam a cigit. Nagyjából a nyár közepéig futottam, aztán abból elég is volt.😅

Bevallom, az utóbbi időben elkezdett hiányozni, mert hihetetlen milyen löketet és egészségérzetet ad a napunkhoz, ha egy laza kocogással indítjuk. Szóval valószínűleg tavasztól folytatom, de először úgy néz ki, hogy meglátogatom a hegyeket a szezonban...🥶

Dohányozni azóta sem tettem, és már nem tervezem- büdös, káros stb...- nem is értem, mit szerettem benne annyira. Azt persze nem mondom, hogy innentől kezdve egy slukkot se, de nem leszek többé a nikotin rabja. Sokkal fittebb vagyok nélküle.

Egy évvel ezelőtt fogadtam meg azt is, hogy nem iszom alkoholt. Ezt is mondhatni, hibátlanul teljesítettem. Nyári melegben egy dunai fürdőzés alkalmával ittam meg egy 2 %-os citromos radlert, de azon kívül semmi mást. Persze több barátom is mondta, hogy az alkohollal nem is volt olyan gondom, mint nekik😅, de higyjétek el, olyan családban, ahol a vasárnapi ebédhez kötelező a pálinkaivás, elég nehéz volt megállni, hogy mindegyikből kimaradjak.😀 Aztán most Szilveszterkor is sikerült megünnepelni az évfordulót rendesen. Újév napján rögtön eszembe is jutott, hogy miért mondom mindig, hogy ez az alkohol a legmocskosabb szar a Világon, mégis legális lassan mindenhol... Más szóval továbbra sem fogom túlzásba vinni, de a családi koccintásokat, vagy egy felest a traktorossal biztos nem fogok kihagyni. Hiszen egy jó pálinkának nincs párja! De azt biztos megválogatom, hogy mit iszok.

Aztán tartottam egy kis szünetet a kávéval is...  

Tudjátok, nemrég mondta egy nagy ember, hogy ha mindennel felhagysz, amiért érdemes élni, akkor lehet, hogy tovább fogsz élni mindazért, amiért nem érdemes élni... Kicsit csúnyán hangzik, hisz annyi szép dolog van az életben, de mindenesetre elgondolkodtató.

Visszatérve a koffeinre, előző Karácsonyra kaptam egy csomó kávét, amit február végére sikerült elfogyasztanom, így március 1.-vel abbahagytam a fogyasztását. Helyette minden reggel fekete teával kezdtem a napot, majd a nap további részében gyümölcsössel folytattam. Augusztus elején volt a falunap, ahol az egyik asszony annyira meg akart hívni, hogy elfogadtam. Aztán ősszel elvállaltunk egy vidéki munkát a haverommal, azóta megint minden reggel feketével indítok. 

Az üditőzést mekis koromban túlzásba vittem, amikor ingyen voltak a Coca-Cola termékek, szóval azóta sem, csak vendégségben, meg másnaposan max.😅

Aztán voltak még itt történések, meg lesznek is, de mindezt majd máskor és máshol...

Az Újévet már elkezdtük, és most az egyik legnagyobb kedvencemnek fogok nemet mondani, a szénhidrátnak. Hogy egész pontos legyek, a pékségeket és termékeiket fogom kizárni az életemből egy kis időre. Ennek az oka egy számomra nagyon bosszantó emberi viselkedési forma, mégpedig a nemtörődömség. Egyre többször hallom, illetve látom az interneten is, hogy 30 felett már nem úgy megy, már nem olyan könnyű. Az egyik barátom ismerőse szerint például: "30 felett rohad a hús!"🤦

Nekem édesapám azt mondta, mikor gyerek voltam, hogy 35 évesen van egy férfi a csúcson. Hát én akkor voltam a padlón... Most nyáron viszont elmondhatom, hogy 36 évesen még sosem voltam ilyen jó formában és azt is tudom, hogy ez még messze van a csúcstól. Szóval megindulok fölfelé és ebben az évben bebizonyítom, hogy a fizikai csúcs az 30 fölött van!😉 Gyerekek, már így is jobban nézek ki, mint a legtöbb huszonéves...(Mondjuk ez nekik köszönhető, nem nekem!)🤣🤣

Meg tudod csinálni!

Ez az a szóegyüttes, melyet nem sokszor hallottam életemben. Annál többször viszont, a "nem tudod megcsinálni", "képtelen vagy rá", "úgyis belebuksz"... és még napestig sorolhatnánk az ehhez hasonló negatív kifejezéseket.

Ugye ez mindenkinek ismerős?

Ha most mélyen elgondolkodtál, akkor állj meg egy pillanatra és gondold újra! Te hányszor bíztattál másokat a "megcsinálod", "képes vagy rá", "meg tudod csinálni", vagy más pozitív szavakkal?

Na ugye ...

Hogyan is várhatod másoktól, hogy bíztassanak, támogassanak, vagy kellő pozitív energiával lássanak el, ha te sem nyújtasz eleget?

Azt mondják, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Az én kedvenc mottóm pedig, hogy úgy bánj másokkal, ahogyan elvárnád, hogy veled szemben is viselkedjenek.

Bár ez utóbbi kifejezés leginkább a kereskedelemből, illetve vendéglátásból ragadt rám, hosszú ideje próbálom alkalmazni a hétköznapi életben is. Mint már sokan tudjátok, sok motivációs tréninget megismertem az elmúlt közel két évtizedben, és szeretem a gyakorlatban is elsajátítani ezeket. A legérdekesebb a dologban, hogy a legtöbb ember nem tudja értelmezni mindezt, mert elszoktunk az ilyesfajta bókoktól.

Például amikor találkoztam egy-egy régi ismerőssel, megdícsértem, hogy de jól nézel ki, erre azt a választ kaptam, hogy "pedig nem is híztam olyan sokat" vagy egy másik esetben: "de hiszen csak egy melegítő van rajtam"...

Hogy miért ezek az első reakciók? Mert már szinte teljesen hozzászoktunk, hogy bántanak bennünket. Illetve nem vagyunk hozzászokva a dícséretekhez...

Visszakanyarodva a fő témához, jómagam nem a külső(azt már rég legyőztem), sokkal inkább a belső, úgynevezett lelki sérelmekhez vagyok hozzászokva. Amikor vidéken kezdtem új életet, többször közel álltam a bukáshoz, és egyből megkaptam, hogy "ugye, mi megmondtuk". Amikor eldöntöttem, hogy Újév napjától leszokom a dohányzásról, és megannyi másban is önmegtartóztató leszek, már előre megkaptam, hogy el fogok vérezni...

Bár sokaknak hihetetlen lehet, ezek a dolgok nálam fordítva működnek, mint átlagban. Engem a negativitás olykor jobban tud ösztönözni, mint bármi más. Ha azt mondják nekem, hogy "képtelen vagy rá", én már elértem arra a szintre, hogy tudjam, bármire képes vagyok, és csakazértis megmutatom.

Persze ez rengeteg lemondással is járt és még fog is. Azt meg kell értenie mindenkinek, hogy ha valaki csak negatív energiát táplál, akkor a körülötte lévőket is magával húzza és, bár nem lehetetlen, sokkal nehezebb a felemelkedés. Szóval az ilyen embereket el kell engedni, hacsak nem tudsz rajtuk segíteni! Hiszen, ha másnak sikerült, neked is sikerülni fog!

Azt is többször megkaptam, hogy én egy álmodozó vagyok, de tudjátok, az én álmaim kézzel foghatók és közelebb vannak, mint hinnétek.

Mindezek ellenére mégis egyetlen tanáccsal zárnék, mégpedig, hogy Merjetek nagyot álmodni! Hisz meg tudjátok csinálni! Ha mások élik a ti álmaitokat, ti is képesek vagytok rá!

Képes vagy rá! Meg tudod csinálni!

Az arcátlanságnak is van határa...

A minap egyik barátom lakásán beszélgettünk, miközben a zene a YouTube névre hallgató, videómegosztó portálról szólt. Gondolom senkinek sem kell az oldalt bemutatnom, hiszen már mindannyian ismerjük; ahogyan azt sem kell elemeznem, hogy már egy zeneszámot sem lehet meghallgatni prémium előfizetés nélkül reklámmentesen. Ez még nem is lenne baj, hiszen mind pénzből élünk, ahogyan a fent említett weblap üzemeltetői is.

Ami nálunk, és gondolom több millió honfitársunknál is rendszeresen kiveri a biztosítékot, az az a fajta minősíthetetlen politikai témájú, reklámnak nem nevezhető, arcátlan alázás, melyet kormányunk finanszíroz. Ilyen máshol a világon nincs, mint ami Magyarországon megy! Komolyan elgondolkodtam, hogyha a közeljövőben nem is, de lesz e valaha változás egy olyan nép körében, amelyik szó nélkül tűri, hogy milliókat, sőt milliárdokat költsenek az adójukból ilyen szégyenteljes videókra. Nem elég, hogy lopnak, csalnak és még megállás nélkül hazudnak is, de elkezdték mindezt olyan pofátlan módon csinálni, amelyet már nem lehet kampánynak nevezni. Kormányunk eljutott arra a szintre, ahol úgy érzi, vagy talán biztosan tudja is, hogy már bármit megtehetnek. Akár királyként élhetnek a palotában is, mert minket az sem zavar.

Arról már ne is beszéljünk, hogy több ördögöt megfestettek vezetésük alatt, mint amennyit a magyar népmesékből megismertünk, hogy elhigyjük, itt már mindenki mumus, csak ők nem. Mindeközben az utolsó útszéli haver is meggazdagodott, holott két értelmes magyar szót nem tud összefüggően elmondani...

Kérdem én: meddig hagyjuk még a mocskot terjedni?

Nem véletlen a mondás, hogy azért mindennek van határa!

Új év, új élet

Minden Szilveszter előtt az emberek nagy átlagban elgondolkodnak, mit és hogyan kellett volna csinálniuk, majd különböző fogadalmakat tesznek arra, miben is fognak változtatni a következő évben.

Én általában nem szoktam ilyen dolgokon törni a fejem, meg valójában mindig úgy éreztem, nem fogadok meg olyat, melyet nem biztos, hogy be tudok, illetve be akarok tartani. Az egyetlen, amit átgondolok ilyenkor, azok a célkitűzéseim a jövő évre vonatkozóan.

Az elmúlt évet, valljuk be őszintén, elég lazára és komolytalanra vettem. Egy kicsit talán bele is őrültem ebbe a bizonytalanságba. Mondhatnám, hogy mindennek megvoltak az okai, de ez egy hülyeség. Folyamatosan okokat keresünk mindenre, melyekkel takarózhatunk. Képesek vagyunk a saját rossz döntéseink meghozatalával, másokat hibáztatni. Mert ugyebár ez a legegyszerűbb!?

Mint a legtöbben tudjátok, voltak olyan próbálkozásaim, melyek nem úgy sültek el, ahogyan szerettem volna. Látom, hogy merre halad a Világ, ezért úgy gondoltam megpróbálkozom a konfortzónám elhagyásával és kipróbálom magam olyan területeken is, amelyek tőlem mindig is távol álltak. Úgy éreztem, játszani a hülyét a legegyszerűbb és miért ne próbáljam meg én is, hiszen ezzel az emberek egy része még bevételhez is jut. Azt érdemes tudni, hogy ennek a dolognak adtam egy időkeretet, mely egy évre szólt, majd a vége előtt megtörtem és belebuktam. Azt is tudtam, hogy ez a "meta univerzum" könnyedén magával ragadhatja az embert, ha nem elég felkészült, vagy meggyengült a lelki állapota. Rám ez utóbbi biztosan, de lehet, hogy mindkettő igaz. Na meg azt hittem, könnyű a hülyét játszani, és ez nekem is menni fog. Már belátom, hogy ez nagyon nehéz, és inkább mindatoknak, akik erre hivatottak. Hisz hülyének születni kell! Bár ettől én sem állok olyan messze, de mégis átadom a stafétát, mert nekem ez nem megy és őszintén szólva, olykor már hányok saját magamtól. Ezt pedig még kifejtem, majd mindenkinek szép napot kívánok és megyek, intézem én is a dolgaimat.

Mialatt külföldön éltem sokat tanultam és fejlődtem. Elértem egy olyan szellemi szintre, melynek létezéséről azelőtt maximum csak filmekben láttam, s hallottam. Talán nem is igazán hittem benne mindaddig, ahogyan sokan még most sem. Megismerkedtem olyan emberekkel(kultúráikkal, szokásaikkal), melyek valaha népünkhöz is közel álltak, majd beengedtük a nyugatot és mindez feledésbe merült. Bár bevallom, olykor túltoltam és már utólag én is látom, hogy rosszul alkalmaztam a tanultakat. Beképzelté, nagyképűvé és olykor lenézővé is váltam. Pedig tudtam, hogy nem vagyunk egyformák és sokan nem tehetnek sorsukról, bár a legtöbben igenis, csakis magnak köszönhetik mindazt, ahol tartanak. Legyen az fent, vagy lent. A lényeg, hogy megtanuljuk helyesen látni a Világot és megfeleően használni a megszerzett tudást. Meg kell tanulnunk szeretni, tisztelni és elfogadni a másikat, ahogyan Önmagunkat is! Mert enélkül nem juthatunk előrébb. Megjegyzem, amikor még nem a hülyeséget produkáltam, hanem próbáltam valamit átadni, én is rengeteg lenézést, szánalmat és megvetést kaptam. Talán ezért is váltottam 180°-os fordulatot. De mint mondtam, nem szabad másokat hibáztatni, mert ez a saját hiányosságunk. Azt még elárulom, hogy miután hazatértem, többen megkerestek egy előző életemből, és én bizakodva adtam mindenkinek egy esélyt, azzal, hogy meghallgattam. Bár úgy éreztem, ezzel nagyot hibáztam, hiszen volt, amikor nagyon rosszul jártam, mert belefutottam kétszínű, szarkeverő emberekbe, de ezeket a szavakat és ezt a nézetet most el is engedem, nem szándékozom többet a negativitásra alapozni, hiszen azzal csak rombolni lehet. Tehát nem hibáztam, csak meg kellett tanulnom másképp értelmezni a dolgokat és azok történéseit. Régebben hangoztattam, hogy mindenkit szeretek, majd legutóbb már azt mondtam, nem szeretek mindenkit... De ez is csak a tengődésemnek és annak volt köszönhető, hogy majdnem elvesztem...

Összegezve a leírtakat és nem utolsó sorban, visszatérve a címhez: Lassan itt az Újév és megteszem első, valóban átgondolt fogadalmamat. De először is békességben szeretném lezárni az elmúlt esztendőt és talán az eddigi 35 évemet. Ezért mindenekelőtt szeretnék bocsánatot kérni Mindenkitől! Nem szeretnék nevekkel jönni, hiszen a legtöbb érintett már lehet, hogy rég nincs velem, de néhány személyt mégis kiemelnék!

Szeretnék bocsánatot kérni az exfeleségemtől és gyermekeimtől, hogy olykor kellemetlen helyzetbe hoztam őket, illetve lejárattam magamat. Bocsássatok meg, hogy nem voltam elég kitartó és, hogy nem tudtam, nem akartam alkalmazkodni egy olyan Világhoz, melyet nem tudok megérteni. Sajnálom, hogy nem voltam sem jó férj, sem jó apa! Bocsánatot kérek anyukámtól, hogy nem voltam a legtökéletesebb gyermek és sokszor szavakkal bántottam. Ne haragudj! Bocsánatot kérek továbbá minden családtagomtól, valaha volt barátomtól, kollégámtól, exemtől és minden olyan embertől, akit valaha sikerült megbántanom. Kérlek nézzétek el nekem, sajnos nem vagyok tökéletes!

És akkor a végére az újévi fogadalom...

Tudom, hogy csúnyán elhasaltam és olyan mélyre süllyedtem, melytől észhez térve, még magam is hányok. Ezért az első és legfontosabb, hogy véglegesen összeszedjem magam és 90°-os fordulatot vegyek. Na nem az elmúlt 180-hoz képest, mert akkor az lefelé ívelne, hanem a 1,5-2 évvel ezelőtti állapotomból kiindulva. Tehát vissza kell másznom arra a szintre, amelyről lezuhantam és tovább építkeznem! Ehhez újdonsült szomszédaimnak és jó barátaimnak köszönhetően mindent megkaptam és megkapok. Köszönöm, hogy látták bennem mindazt, melyet el akartam temetni. Köszönöm a belém fektetett hitüket és bizalmukat! Mint mondani szoktam: "Minden okkal történik!" Nekem csak meg kell tanulnom megérteni ezeket.

Továbbá megfogadom, hogy minden oldalam és cselekedetem ezentúl csak és kizárólag építő jelleggel fog működni. Elengedem a negativitást és onnan folytatom, ahol valamikor abbahagytam, ezzel is remélve, hogy segíteni tudok az elesetteknek és mindazoknak, akik az én cipőmben járnak. 

Két idézettel zárnám a sort: "Ha megtanulod igazán szeretni magad, minden embert szeretni fogsz!" "Mert a szeretet mindennél fontosabb!"(Találd meg Önmagad című film/ Shirley Maclaine feljegyzései nyomán)

Ui.: Köszönöm Neked, hogy itt voltál velem akkor is, amikor azt nem érdemeltem meg és, hogy még mindig velem vagy! Köszönöm, hogy elolvastál és támogattál! Köszönöm, hogy láttad a bennem rejlő jót, hogy nem hagytál magamra és nem hagytál elveszni szenvedéseim közepette sem!

Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

Egy Bulli, ami életre kelt

A Bulli, mely életre kelt

Németország egy kicsiny városkájában élt egy ember, kinek egyetlen vágya volt, hogy hőn szeretett autójával beutazhassa a Világot. Az autó egy Volkswagen T3-as modell, melyet folyamatosan pofozgatott, csinosítgatott és a motorját is felújította. Egészen pontosan lecserélte egy VW Golf 1 motorjára, hiába a sok aggály és kétely.

Az úr, mielőtt belevághatott volna élete útjába, ezzel is megvalósítva utolsó nagy álmát, sajnos 2021. április 9-én eltávozott az élők sorából.

De mi lett a Bullival?

Talán az első gondolata mindenkinek az, hogy kár volt belefektetni az energiáját, hiszen ezzel az autóra ráhúztatják a rolót. De nem így történt!

Május elsején a lánya elhatározta, hogy tesz egy utolsó kísérletet, ezzel állítva emléket apja elképzeléseinek. Készített egy képet a csodáról, majd feltöltötte az internetre. A képhez néhány rövid sort fűzött, mindezt két nyelven is. "Édesapám elhunyt... Nagy álma volt szeretett Bullijával beutazni a Világot... Szeretném teljesíteni a kívánságát..."

Végezetül sorait egy kéréssel zárta, melyben arra kért mindenkit, ha teheti, ossza meg a képet és hozzászólásban jelölje meg a helyet, ahol él. Így, ha fizikálisan nem is, de lélekben teljesíthette édesapja utolsó nagy elképzelését.

Minő meglepetés, vagy csupán az emberi szív csodálatos tulajdonsága, hogy képesek vagyunk érezni, ezáltal mások szenvedéseit is átérezni. Nem telt így hát sok időbe, és a Bulli világkörüli útnak indult!

A rengeteg megosztásnak köszönhetően az autó azóta is terjed a virtuális térben! Bejárta Németország összes tartományát, az Unió tagállamait, ahogyan Magyarországot is. Eljutott Ázsiába, Afrikába és még az óperenciás tengeren is túl. Olyan csodálatos helyeken is feltűnt, mint Costa Rica, Venezuela, Paraguay és még napestig sorolhatnánk.

Azóta az autóra több jelentkező is akadt, akik ígéretet tettek rá, hogy a megosztásban szereplő helyekre maguk fogják eljuttattni a Volkswagent.

Hogy mi lesz a sorsa a nagy utazónak?

Egyelőre még kérdéses, mindenesetre egy újabb álom került megvalósításra!

Mindeközben valaki boldogan tekint le az égből, mert tudja, hogy érdemes volt élnie!❤️

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=569956857311460&id=100028914524540

Önéletrajz, egy kicsit máskèpp😉

86' februárjában láttam meg a napvilágot Baján. Megállíthatatlanul szakadt a hó és az egész várost jégpáncél borította. Mindezt figyelembe véve - ahogyan azt is, hogy az újszülöttek néhány napig nem látnak - valójában volt már március is, mikor a napfényt először tekinthettem. Egy átlagos kertvárosi srác voltam. Gyermekkoromat a homokváros porai borították. Itt cseperedtem ifjúvá, majd lettem férfivá. Jóformán itt töltöttem életem első 28 évét, de ennyire még ne szaladjunk előre.

 

Tanulmányaimat Baján a mára névfosztott II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kezdtem, majd a hasonlóan járt Türr István Közgazdasági ès Postaforgalmi Szakközépiskolában folytattam. 2004-ben az Érettségi bizonyítvány megszerzése után még két évig maradtam a "Türr"-ben, ahol Szoftverüzemeltetőnek, majd Multimédia-fejlesztőnek tanultam. Mivel felmenőim örültek volna, ha a családban még egy diplomával büszkélkedhetnek, azért ösztöndíjjal pályáztam a helyi Vízügyi Főiskolára, melynek nevébe - az előző két esetből is tanulva - kár lenne belemenni, mert hát ki tudja már követni ebben a szempillantások alatt változó Világban...

 

Számomra is érthetetlen okokból, vagy egyszerűen csak "nincs ló" alapon, de felvételt nyertem. Na nem mintha hülye gyerek lettem volna, hisz volt idő, amikor még matek, illetve történelem versenyeket nyertem, de addigra már olyan szinten elengedtem a dolgokat, mint "szódás a lovát". Azért gondoltam bejárok órákra - hiszen ez elég volt mindaddig -, de bevallom őszintén, hogy ez az Építőmérnöki BSC olyan messze állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.

 

A félévi vizsgák előtt úgy ítéltem meg a helyzetem, hogy inkább kihagyom a felesleges köröket, majd átiratkoztam a városban csak FIT-nek nevezett, Bólyai János Szakközépiskolába, ahol folytattam informatikai tanulmányaimat. Itt még egy Rendszerinformatikus szakot végeztem, az ECDL bizonyítványt meg már "alanyi jogon" adták, míg a többiek vizsgáztak érte. A két éves képzés alatt az LB Computer Kft-nél gyakorlatoztam és megmondom őszintén a számítástechnikának ezt a részét szeretem a legjobban, programozni meg sajnos sohasem tudtam, holott összegészében 12 évig tanultam informatikát valamilyen formában.

 

A tanulmányaim ideiglenes befejezése után közel egy évig maradtam otthon, mert sajnos 40.000 fős kisvárosunk nem rendelkezett elegendő munkahellyel mindenki számára. (A legtöbben így is Pestre, vagy külföldre költöztek.) Ez idő alatt legalább megtanultam főzni - bár van, akinek erről más a véleménye - és arra is rájöttem, hogy minden tiszteletem a háziasszonyoké, mert én ezt nem tudnám sokáig csinálni.

 

Édesapámnak köszönhetően 2009 szeptemberében felvételt nyertem a Tesco Globál Áruházak Zrt. bajai 7k-s üzletébe, Biztonsági- és kármegelőzési asszisztens pozícióba. Ez volt az első hivatalos munkahelyem, és be kell vallanom, nagyon szerettem. Egyszer voltam hónap dolgozója is. Mint minden csoda, egyszer ez is véget ért. A cég különböző megtakarítási szempontokat figyelembe véve elkezdte leépíteni saját magát... Egy évvel később az -asszisztensi pozícióból -felelősi lett, majd még egy évet azt követően teljesen megszűnt sok más beosztással egyetemben. Ekkorra döntöttem úgy, hogy folyami hajón próbálok szerencsét egy barátom ajánlásával. Mohácson elvégeztem egy 2 hetes Matróz képzést, majd hajóra szálltam.

 

Ez időben már jegyben jártam, így fél év teherhajózás, na meg elegendő megtakarítás után rájöttem, hogy ez nem nekem való, így visszatértem szülővárosomba. Még abban az évben, 2012 nyarán összeházasodtunk. Tesco-s kapcsolataimnak köszönhetően a Profield Kft.-nél kaptam munkát, mint Áruhitel-ügyintéző, ehhez pedig Budapesten végeztem tanfolyamot. 3 hónap és több száz megkötött hitel után úgy éreztem, hogy ez nem az én gyomromnak való, mert sok mindenben ellenkeztek az ideológiai nézeteim. Egy akkor megüresedett Műszaki-eladói pozíciónak hála, visszakerültem az addigra már jól ismert Tescohoz. Újabb 3 hónap elteltével egy következő üresedés után már a vevőszolgálati pultban találtam magam. Itt az emberközpontúságom újra teret nyerhetett magának és még közel 2 szép évet húztam le ott.

 

2014-et írtunk, mikor - már minden lehetőséget megpróbálva sem jutottunk lakáshitelhez - feleségemmel úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a húgom után Németországba, hogy végre megteremthessük egy jobb élet alapjait. Na meg persze megjött a "kalandvágy", de rendesen. A húgom akkor már fél éve a parsbergi McDonald's-nál dolgozott, ahol azóta is folyamatos a munkaerő felvétel, így engem is azonnal alkalmaztak. Az ottani gyorséttermi munkát különböző pozíciókra lehet osztani, de mi csak úgy hívtuk, hogy elöl(a vendégek közt), vagy hátul(a konyhán). Ki mennyire beszél németül?! Az igaz, hogy 12 évig tanultam németül, ahogyan abból is érettségiztem és még az általános iskolában kétszer vettem részt cserediák programban is, de mindennek már 10 éve volt akkor. Na meg, ha valamit még el is makogtam, a szövegértés már szinte egyáltalán nem ment. Emlékszem még indulás előtt a volt főnökömmel lefolytatott párbeszédre:

"-Atti, te beszélsz németül?

-Nem, de úgy gondolom, hogy bármilyen munkát meg lehet tanulni... Ha meg az a feladatom, hogy mindezt németül végezzem, akkor azt a 10 mondatot meg tudom hozzá tanulni..."

 

Szóval a húgom megelőlegezte nekem, hogy egyből kasszához kerüljek, én meg agyon idegeskedtem magam egészen a munkakezdésig. Na meg még az azt követő néhány hónapban is. Igaz, hogy összeírta nekem azt a 2-3 alappárbeszédet(valóban 10-15 mondat), amely a leggyakrabban el szokott hangzani, és ez nem is volt elsőre sem túl érthetetlen számomra, de igazán akkor nyugodtam meg teljesen, amikor már sikerült feleségemnek és akkor már fél éves pici lányunknak is utánam jönniük.

 

Ez a gyorsétterem a 3-as autópálya mellett található Bajorországban, így hatalmas forgalommal rendelkezik. Ennek köszönhetően pedig gyorsan ment a nyelvtanulás. Mivel csak a gastronómiai alapbéreket fizetik - ami(mára már) "csak" kb. 12 Euro óránként - a legtöbben csak ugródeszkának használták. Még magasabb pozíciók és bérezés felajánlása mellett is nehéz megtartani a jó dolgozót...

 

1,5 éve voltam ott, amikor már azon gondolkodtam, hogy jobb állás után nézzek, felajánlottak egy Crew-Trainer-i pozíciót, melyet gyorsan el is fogadtam, hiszen szerettem a helyet és a társaságot. Még be sem fejeztem helyben az ehhez szükséges teszteket, máris Münchenben találtam magam egy műszakvezetői kurzoson...

 

A következő 4 évem állandó pörgéssel járt. Folyamatosan utaztam a különböző továbbképzésekre, miközben éttermünkben egyre feljebb lépdeltem. Egészen Asszisztensi pozícióig jutottam, amely rögtön az Étteremvezető után következik, és már nem sok hiányzott volna, azt hiszem 2 teszt a Managerig, de ahhoz, hogy saját éttermet kapjak nagyon sok idő és odaadás kellett volna.

 

Időközben - az állandó munkamániámnak és ambíciómnak köszönhetően - megromlott a házasságom és sajnálatos módon mások lettek az elképzeléseink is, így 2020 őszén haza költöztem, hogy itthon próbáljak szerencsét. Vettem egy kis házat, melyet legjobb tudásom szerint újítgatok, mellette egy kicsinyke földdel, amellyel még küzdök, de bízom benne, hogy lesz rá még jó 60 évem felépíteni rá valamit.

 

Sajnos az akkori "Világjárvány" átszőtte számításaimat, így képességeimnek és eddigi tapasztalatomnak megfelelően szeretnék valahol elhelyezkedni. Hiszem, hogy mindent meg lehet tanulni, és tudom, hogy mire vagyok képes. Kann ich natürlich auch ein bisschen auf Deutsch sprechen, und schreiben, aber bin ich kein Profi, but this is so easy same English(like english?🤔) I don't know. Mert angolul tényleg nem tudok, leszámítva, hogy egy nagyjából 10.000 fős amerikai laktanya van az étterem mellett, így kénytelen voltam alap szinten kommunikálni egy kicsikét.

 

Amit szeretek? Emberek között lenni! Ezért is a legtöbb tapasztalatom kereskedelemből és vendéglátásból adódik és hasonlóak a jövőbeni elképzeléseim is. Szeretek csapatban dolgozni, és tudom, mennyire szükséges a motiváció és mennyire fontos maga a Csapat szó jelentése egy-egy bizonyos munkahelyen, de természetesen egyedül is megállom a helyem.

 

Szeretném, hogy a külföldön megalapozott karrieremet itthon tovább építhessem!

 

Mottóm: "Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak."

 

Levèl mindenkihez

Kedves Barátom!

Már annyi èv eltelt, hogy utoljára beszèlgettünk! Az internet világának köszönhetően, persze tudom, hogy jól vagy, talán ezèrt sem jelentkeztem. Na meg kilèpve arra a bizonyos Útra, többször elkalandoztunk annak rögös ösvènyein!

A legtöbben családot alapítottunk, ès sokan már el is váltunk. Gyermekeket nemzettünk; neveltük őket legjobb meglátásaink szerint, de nèhányukat sajnos már el is temettük...

Páran föltörtünk, majd olykor megbotlottunk ès lecsúsztunk, mígnem csak kapálózhattunk visszafelè...

Mindannyiunknak megvan a saját törtènete, mely sokszor színesebb az átlagos tündèrmesèknèl, máskor szürke, mint a templom egere, vagy könnyei óceánokat árasztanak! Kár is lenne most jobban belemenni, a lènyeg, hogy mèg mindketten jól vagyunk! Legalábbis mèg mindig èlünk, ès olykor van kedvünk nevetni is! Ez az egyik legfontosabb dolog a világon, na meg a tisztelet ès a szeretet! De hagyjuk is a közhelyeket!

Azt akartam mindezzel elmondani, hogy ne haragudj rám ès tudd, mindig megtalálsz, nem felejtettelek el! Csak a hètköznapok forgatagában - hisz te is ismered - nehèz az embernek mindenre ès mindenkire időt szakítania.

Ha úgy èrzed, bármiben a segítsègedre lehetek, csak szólj! Tudod, hol találsz! Vagy akár csak beszèlgethetünk is egy jót, èn ráèrek!

Vigyázzunk egymásra!❤️

1. rèsz - Kezdetben

Valamikor règes règen, a nagy Nyugalom idejèben, olyan szürke volt mèg minden. Homályos, ködös, de leginkább magányos. Nem volt mèg ott semmi, semmi kèzzel, vagy èp èsszel felfogható. Nyugalom mèg aprócska volt, mint egy kicsiny mag(zat). Bár hiába volt egyedül mègis hatalmas szeretet vette körül. Nem tudta, mi ez az èrzès, de belülről olyan boldogság árasztotta el, hogy egyszercsak kitört örömèben. Ennek a nagy robbanásnak köszönhetően pedig milliárd rèszre szakadt, így szóródott szèt az Univerzumban. A piciny szíve, ahogyan izzott, beragyogta az ègboltot, ahány darabra tört, annyi felè a Világban. Így született a mi Napatyánk is, kit Rènek is neveztek másutt, legelső Istenünk. Testèből Gaia született, Földanyánk ès megannyi nővère. Lelkèből megalakult Holdunk is sok-sok báttyával, ès mèg milliónyi rokon, kiknek nevèt felsorolni is nehèz lenne, meghát olyrègen volt, tán igaz sem volt... Ki emlèkszik pontosan? Egyvalamit viszont biztosan állíthatok: A kicsiny mag szètáramló szeretete betöltötte egèsz világunkat ès utódai mind harmóniában èltek. Mèg most is így van ez, ha el nem tüntek!

Összeesküvés-elmèletek: A gèpek lázadása...

Tovább haladva előző "kèpzelgèseimben" be kell lássam azt a tènyt is, hogy hisszük, vagy sem, ezt a vírust túl fogjuk èlni! Sajnos nem mindnyájan, ez is igaz, de a halál, mint már említettem, elkerülhetetlen! Ez az èlet, pedig csak egy átmeneti állapot! Viszont senkinek sem èrdeke, hogy mind meghaljunk! Ezt a hülyèsèget is már règ el kellene felejtenünk! Hiszen ki fogja szolgálni az "új világot"?

Volt egy videó a neten nèhány hèttel ezelőtt egy "idomított" harci robotról is. Nem tudom, hányan láthatták?! Jómagam is megosztottam, de a videó törlèsre került. Szerencsère, ami egyszer a hálóra felkerül, ott is marad, hacsak nèhány pók be nem kebelezi zsákmányát, majd eltünteti..

Pèldául ezek az oltási fotók is. A legtöbbet mintha láttam volna már èvekkel ezelőtt is, mègsem dob rájuk egy találatot sem a Google Lens. Mondjuk rólam sem, kipróbáltam, de nem is vagyok talán akkOra 1 Geci...

Visszakanyarodva a robotos videóhoz: szerencsètlen, èrzelemmentes bádogdobozt úgy püföltèk, ahogyan akarták, mègsem támadt emberre! Legalábbis mindaddig, amíg mi önző hülyèk - mármint a videóban szereplő kèt fickó - hozzá nem èrtünk "társához". Akkor leterítette az embert, majd elszaladt vele...

Inkább gèpekkel harcolnèk, mint zombikkal, de mindegy is, valahogy úgy is lesz... Ja ès úgy sincs választásom!

Eszembe jutott egyik kedvenc South Park-os idèzetem is, hogy:

"-Elveszik a munkát!

-Ezek elveszik a munkát!..."

De várjunk most! Kik is? A migránsok, vagy a gèpek? Esetleg a vírus? Nem is tudom, mitől fèljek jobban...

Basszus, de ki irányítja a gèpeket? Hiszen nekem is van egy csomó! Vagy ők irányítanak engem?!

Már semmit sem tudok, úgy èrzem teljesen elvesztem!