Miért lettem blogger?

A szereplési vágy egészen kicsi koromig visszavezethető. Úgy mesélték, hogy az üzletekben is szívesen elkóvájogtam, hogy az eladónőkkel beszélgethessek. Fontos tudni, hogy már a szüleim és nagyszüleim is szabadabb szellemben éltek és élnek, mint a korosztályuk. Így engem is ebben a szellemben neveltek. Például a mai napig nem vagyok semmilyen vallás rabja, de mégcsak híve sem. Holott olvastam körülbelül 18 teremtéstörténetet és megismerkedtem különböző vallásokkal, sőt olykor egy-egy misén is tiszteletemet teszem. Éppen ezért van már az egész témáról kialakult képem is.

A felmenőim nem csak szabad szelleműek, de vállalkozó szelleműek is voltak. Mialatt én a tanulmányaimat folytattam mindig arról ábrándoztam, hogy az éppen futó vállalkozást fogom idővel továbbvinni. Még csak alsós lehettem, amikor a nagyapám már a város összes mozijában vetített. Később a városi moziban Bt. tag, majd az Autósmoziban tulajdonos lett, ahová később a szüleim is társultak. Én pedig évekig kísérgettem őket arról elmélkedve, hogy egyszer én is felkerülök arra a filmvászonra. Aztán nem tudom, mi történt. Kicsi voltam még, hogy megértsem a miérteket, de a város összes mozija egymás után kezdett bezárni, míg hirtelen egyetlen sem maradt nyitva. Így nem hogy filmszínész, de mozitulajdonos sem lettem. Aztán még mesélhetnék arról is, hogy a családom szinte minden tagja megfordult a ruhaiparban valamilyen formában, de abból sem maradt semmi, mire felnőttem.

7. osztályos tanulók voltunk, amikor az iskolánkban statisztákat kerestek a Tanár úr kérem című előadáshoz. Igazából csak a rossz diákot kellett eljátszani a padban ülve, néma csendben, így nem volt nagy feladat számunkra. Egyik barátommal rögtön jelentkeztünk is és rövid időn belül már a Városi színházban találtuk magunkat. Azt követően már a következő szerepünkre készültünk, ami a Honfoglalás volt. Ha jól emlékszem, én alakítottam volna Ond vezért és volt már egy mondatom is, de sajnos máshogyan alakultak a történések. Időközben kiosztották a félévi bizonyítványokat, ahol is kiderült, hogy megbuktam nőtanból, így édasapám megszűntette a színjátszó szakkört számomra.

Mivel van némi beszédhibám, mégpedig raccsolok, így a későbbiekben kialakult belső félelmeimnek és a mérhetetlen önbizalomhiánynak köszönhetően hosszú időre fiókba tettem minden szereplési vágyamat. Pedig aztán a középiskolában elindult számunkra az élet. Az is igaz, hogy nekem már a szüleim 6 éves koromtól lehetővé tették, hogy minden évben megünnepelhessem a születésnapomat a barátaimmal, ez 8.-ban már 5 házibulit jelentett nálunk. Ezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy a társasági élet már nagyon fiatalon kezdett kialakulni a saját életemben. 16 évesen 22 törölköző volt egymás mellett a vízparton, pedig többek közt nekem sem volt. Arról nem is beszélve, hogy a kazettásmagnóból is üvöltött a rap. Még szintén abban az évben a társaságból néhányan csapatot alapítottak és elkezdtek saját zenéket csinálni, míg mi támogattuk őket és kísérgettük a különböző fellépésekre, tehetségkutatókra. Egy online versenyt 10 évvel később egy másik barátom meg is nyert, azóta is elfelejtették kifizetni... Szóval mindent összevetve mondhatom, hogy kiéltük magunkat, de rendesen.

Hiába volt a társaságban mindig több lány is, még volt, akivel jártam is, de valahogy nagyon szerencsétlen voltam ilyen téren. Ez okból kifolyólag 16-17 lehettem, amikor regisztráltam az első csajozási tanácsok oldalra, majd szexuális tanácsadásokra, ezeket követték a különböző motivációs tréningek. Ezek segítettek többek közt az elfogadásban és, hogy megtaláljam a hitet magamban. Ennek immáron több, mint 20 éve. Egyre többször próbálkozom ezekből is átadni valamit, mert felismerem a hozzám hasonló "szerencsétleneket" és szívesen teszem...

Aztán jött az első komoly párkapcsolatom, majd a második, melyből házasság is lett és így szépen lassan kezdtem kimaradni a társaságból. Aztán Németországba költöztünk. Erről meséltem már sokat, meg még fogok is. Ott kezdtem el tisztán látni, majd ugyanott rohantam végül majdnem a vesztembe. Valójában sosem szerettem volna kimenni. Ez egy megállapodás volt, de erről majd máskor. Végeredményben viszont egyáltalán nem bántam meg, mert rengeteg új dolgot tanultam és nagyban befolyásolta azt, hogy ilyen emberré váltam. Sok embert ismertem meg különböző kultúrákból, akiket a mai napig barátaimnak nevezhetek.

Már egészen kicsi korom óta kíváncsi természetű voltam és még a mai napig rengeteg dolog érdekel. Ha olykor új emberek közé kerülök, nevetni szoktak, mennyit kérdezek. Ha az iskolai éveimre gondolok, alig vártam, hogy szabaduljak. Azóta meg el sem tudom mondani, milyen mérhetetlen tudásvágy uralkodott el rajtam. Főleg Németországban. Az új világ és a különböző emberek egyre jobban kezdtek érdekelni. Elkezdtem olvasni a vallásukról és beszélgettünk egymás szokásairól is. Ráadásul a hatalmas honvágy miatt, nem beszélve a keresztnevemről, mindig is érdekelt a saját múltunk és történelmünk is. Így szabadidőm nagy részét tanulással töltöttem, ha nevezhetjük annak. Az biztos, hogy soha azelőtt nem olvastam annyit, mint akkor. Legfőbbképpen vallási és történelmi témában, illetve újdonsült barátaimnak köszönhetően egy kicsit közelebb engedtek a nyelvükhöz. Leginkább olyan egyezéseket kerestem, amelyek nem csak az elmúlt évtizedekre nyúlnak vissza, hanem annál lényegesen messzebre. Szerencsére minden nyáron voltak egyetemista diákjaink, illetve a 3. világból is többen rendelkeztek diplomával és nyelvtudással. Volt köztük tanár, történész, de még politikus is. Így aztán kedvemre úszkálhattam a különböző információkban.

A legmegdöbbentőbb dolog számomra az volt, amikor azzal szembesültem, hogy Közép-Kelet-Európában, ahol a szomszédos országok egyazon Európai Unió tagjait képezik, szinte mindenhol eltérő történelmet tanítanak a közoktatásban. Szerintetek ez normális? Egy jól működő Unióban legalább a világtörténelem tanításában egyet kellene érteni szerintem. Addig arról ne is gondolkodjunk, mit fogunk csinálni együtt a jövőben. Hisz ezek szerint minden népet olyan szinten butítanak, amennyire az ott élők hagyják... Az is érdekes dolog volt számomra, hogy a világon szinte egyidőben volt nyelvújítás. Ekkora véletlent... Aztán egyre több összefüggésre lettem figyelmes. Sokat tanultam a muszlim vallásról is, ahol kiderült, hogy ugyanazt az Istent tisztelik, ugyanattól az Ádámtól és Évától származnak és ugyanúgy elfogadják Jézust, mint prófétát, mint a keresztények, míg a zsidók Jézust már elutasítják. Abba most ne menjünk bele, hogy ők milyen nevet adtak az istenünknek és az honnan ered...

Aztán erre még rájön az a 2 és fél évtized tanulmány és tapasztalat, amelyet az önéletrajzomból is megismerhettetek. Hogy egy példát említsek: hajómatrózként dolgoztam egy dunai teherszállítón, amikor a tv-ben királyunk azt nyilatkozta, hogy azért drágul a kenyér, mert kevés gabona termett az évben. Mi meg 5000 tonna kukoricát vittünk ki egy körben a németeknek egy hajóval. Igen, 5000 tonna 1 kör alatt(2-3 hét) 1 hajóval. Csak a cégnek volt 5 hajója és hozzáteszem megszámlálhatatlanul sok teherfuvarozó van jelen mindenféle országokból. Szóval összeszedtem minden bátorságomat és csináltam egy oldalt, ahol elkezdtem leírni elsősorban kizárólag a saját tapasztalataimat. Gyorsan rájöttem, hogy a kutya sem hiszi el, amiket állítok(tisztelet a kevés kivételnek), illetve aki tudja, azt már nem érdekli. Egyszerűen nem is értettem, inkább hisznek a médiának, mint egy embernek, aki egy közülük. És itt nem az idegenekre gondolok, hanem például a saját családomra. Na azóta nem hiszek már úgy a család szellemében sem, mióta a médiával kiégetik az emberek agyát annyira, hogy képesek a sajátjaik ellen fordulni.

Lényegében ennyi a történet. Én csak szerettem volna megosztani a tapasztalataimat, az érdekességeket, amelyekre az évek során akadtam, illetve jó időtöltésnek bizonyult, hogy kiírhattam magamból, mindazt, amik a szívemet nyomták. Az írás egyébként bevállt módszer, sok pszichológus is ajánlja az embereknek. Persze nem azt, hogy írja le az egész világ elé, ahogyan én teszem, csak írja ki magából. Mondjuk vezessen naplót... Aztán hozzátartozik az is, hogy idővel elkezdtem élvezni a dolgot, főleg mióta vidékre költöztem és szinte ennyi kapcsolatom maradt csak a külvilággal... Jelenleg pedig itt tartok és a lényeg, hogy segítsek és átadhassak valamit, miközben én is folyamatosan fejlődök.