December ötödike / Karácsony gyerekszemmel

Ajh, még majdnem három hét karácsonyig. Mintha egy örökkévalóságig tartana. Legalább holnap jön a Mikulás, ez egy kicsít enyhíti a türelmetlenségemet. Persze szeretem a Mikulást, de már kb. négy éves korom óta tudom, hogy ez a vén, ősz szakállú fickó nem is igazi. Sokáig a postás bácsi volt csak beöltözve. Egyből felismertem a bűzös pálinka szagú leheletéről. Pont olyan, mint a nagypapáé, aki minden reggel felessel kezdi a napot. Aztán ahogy teltek az évek, a postás bá' lecserélődött valami idegenre. Talán azért, hogy a kis húgaim ne ismerjék fel olyan könnyen, mint én. Persze én sosem mondtam el nekik az igazságot. Hagyom, hogy olyan sokáig higgyenek a mesékben, ameddig csak lehetséges. Hiszen olyan jó hinni valamiben, ők meg még mindenben is hisznek. A Mikulásban, a Jézuskában és még a húsvéti nyúlban is. Kicsit irigylem is őket ezért, de hamarosan ők is felnőnek, legalább annyira, mint én most. Mondjuk a húsvétot akkor is szeretni fogják, ha nem is a nyuszi és az ajándékok miatt, a locsolkodás miatt biztosan. Legalábbis az a legjobb benne, szerintem...

Valahogy mégsem olyan egyik ünnepünk sem, mint a karácsony. Nekem ugyanis mind közül az a kedvencem. Na jó, talán a születésnapom sem utolsó, de na! A karácsony, az karácsony! Ilyenkor összegyűlik a család apraja nagyja a nagyszüleim házában. Ott leszünk mind, a testvéreim, a szüleim, az unokatesók, a nagynéni és nagybácsi, na meg természetesen a nagyiék. A mami már napokkal Ádám és Éva előtt elkezd sütni, főzni, készülődni. A papa csak morog, mint mindig, mert mami ugráltatja. Apuék csupa stresszesek, mert dolgozni kell, ajándékokat venni, beszerezni egy fát... Ja igen, a fa! Mert ugyebár az sem mindegy, milyen. Apu is igazi álmodozó. Persze ő nem a Mikulásban, vagy Jézuskában hisz, sokkal inkább bennünk, a gyerekeiben. Mindig azon igyekszik, hogy a nincsből is a lehető legszebb és legnagyobb fát tehesse be az ebédlőbe, mert semmi sem fontosabb neki annál, hogy láthassa szemeinkben a csillogást...

Minden évben már napokkal előbb megvan a fenyőfánk, ami arra vár, hogy karácsonyfát varázsoljunk belőle, de csak 24.-én állunk neki. Anyu azt mondja, ez a szokás, de szerintem csak ilyenkor ér rá mindenki. Aznap már korán fent vagyunk, mert nem tudunk aludni az izgalomtól. Bár hiába, hisz apu még alszik olyankor, és ő kell ahhoz, hogy a fa bekerüljön a helyére. Amint felébred, első dolga lesz, mármint a cigi és a kávé után. Aztán amikor végre elérkezünk odáig, kezdődhet a rituálé. Összeülünk és mindenki elkezdi a dolgát végezni. Lekerülnek a kincseket rejtő cipősdobozok a szekrény tetejéről. Apu kampókat kezd hajtogatni drótokból. Anyu cérnával hurkokat kötözget a szaloncukrokra. Végre már vagyok olyan nagy, hogy én is segíthessek nekik. A húgaim pedig oda-vissza szaladgálnak, hogy minél előbb készen legyünk. Aztán ugyanez a folyamat megismétlődik a nagyszüleinknél is...

Délután ötkor szoktunk asztalhoz ülni. Mindig halászlével kezdünk, aztán jöhet a bejgli, a guba és a többi finomság. Aztán sorra kerül az ajándékok kiosztása. Nálunk az sem egyszerű, mert nagyiéknál kezdünk, aztán a nagynénémék következnek, akik a fölső szinten laknak. Majd átmegyünk a szemközti házba, ahol mi lakunk. A kicsik örülnek a sok játéknak. Én tuti megint melegítőket kapok, nehogy megfázzak a télen. Majd miután mindenki mindent átnézett, és megköszönt, visszamegyünk nagyiékhoz, ahol újra asztalhoz ülünk. Előkerülnek a társasok és a különböző kártyapaklik. Visszakerülnek az asztalra az édességek, és előkerülnek olyanok is, mint a kocsonya, vagy a következő napi töltött káposztából egy kis kóstoló, és elindul a három napig tartó zabálás, kártyapartik és mindenféle társasjátékok. És a legjobb az egészben, hogy már én is vagyok olyan nagy, hogy engedik végre, hogy beszálhassak. Hacsak nem a kicsikre kell vigyánom...

Ajh, még összesen 19 napot kell aludni addig. De legalább holnap jön a Mikulás!

Mindenkinek kellemes ünnepi készülődést kívánok és boldog Mikit!😘

#karácsonyinovellárium #kalendárium #ünnepihangulat #kellemesemlékek #barthattila