Bártfai, az örök szerelmes (Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó című könyvemből - Vallomások kötet)

Történetem még egészen kicsi koromban kezdődött. Talán ez az egyetlen óvodás kori emlékem, amiről nincs fényképem és nem is az elmeséltek alapján emlékszem. Egyszerűen csak megmaradt bennem valahogy.

Akkor történt, amikor először szerelembe estem. Bevallom őszintén, hogy a neve már feledésbe merült, hisz évek óta nem meséltem senkinek és én sem nosztalgiáztam már jó ideje ezzel kapcsolatban. Ha kicsit mélyebben elgondolkodom, homályosan dereng az Ági név, de az is lehet, hogy Évi. A lényegen mindenesetre nem változtat.

A kertvárosban laktunk egy pici utcában. Mindösszesen csak 12 házat tartalmazott. Ez volt az én első börtönöm. 2 házzal odébb laktak tőlünk az első barátaim, egy ikerpár, egész pontosan 2 lány személyében, akik csak alig voltak idősebbek nálam. 1 éves voltam, mikor már napi szinten átjártam hozzájuk. Azt már csak a szüleimtől tudom, hogy a pelenkámat mindig náluk hagytam és pucér fenékkel totyogtam hazáig. Igazából pirkadattól alkonyatig mehettem kedvem szerint, csak egy megkötése volt a dolognak, hogy nem hagyhattam el az utcánkat. Ezzel nem is lett volna gond, csak hát elég gyorsan kinőttem a teret, viszont ez a korlát sajnos közel 10 éves koromig tartott. Így hát ahogyan cseperedtem, folyamatosan feszegettem a határaimat és mindig egyre messzebb távolodtam az utcától. Főleg, mert társaságom is akadt, az imént említett ikrek személyében. Én első gyerek voltam a családban, így ahogyan az lenni szokott, engem még jobban próbáltak óvni, míg a lányoknak már volt egy bátyjuk, ezért valamivel engedékenyebbek voltak velük kapcsolatban. Még annyit kiemelnék a történetből, hogy az ikrekkel nem csak szomszédok voltunk, hanem egy óvodai csoportba, majd az iskolában is ugyanabba az osztályba jártunk. Olyan 12 éves koromig szinte mindent együtt csináltunk, majd utána kezdtünk el külön utakat bejárni. Nekik köszönhettem az első párkapcsolati tanácsaimat is. Éveken keresztül támogattak mindenben. Így történhetett, hogy az első amolyan lánykérésre is ők kísértek el.

Már óvodába jártam, mikor valami, életemben először, valahogy máshogy kezdett el kalapálni odabent. Bekerültem az első nagyobb közegbe, ahol több tucat gyerek volt. Itt ismertem meg a már említett Ágit is, aki egy évvel idősebb volt nálam. Ráadásul csak két utca távolságra lakott tőlünk. Igazából őt ennyivel le is zárnám, mivel csak két dologra emlékszem vele kapcsolatban. Az érzésre, mely oly sokszor már rabul ejtett életemben és arra, amikor az ikrek elkísértek hozzá, hogy szerelmet vallhassak neki. Azzal a pillanattal véget is ért vele a kapcsolatom. Több szerelmem az oviban már nem volt, hiszen még évekig epekedtem utána. A sors iróniája, hogy később egy cégnél dolgoztunk, de már férjnél volt, én meg amúgy is már másfelé kalandoztam.

Aztán elkezdődtek az iskolás évek. Még nagyobb csoport, még több különböző gyerek, engem pedig már megint magával ragadott egy ismerős érzés, mely nem hagyott nyugodni. Ott ismertem meg Tímeát. Gyönyörű volt és elbűvölő. Egy igazi csoda volt számomra. Évekig loholtam utána, mint egy kiskutya, de őt látszólag sem érdekeltem. Na meg így belegondolva, nem biztos, hogy mindenki ennyire érzelmileg túlfűtött, mint én, főleg 6 évesen. Lehet, hogy már annak örült szerencsétlen, hogy ha nyugodtan babázhatott. 3. osztályosok voltunk, amikor ők összejöttek a legjobb barátommal.

(Baszki, miközben e sorokat írom, gondolkodóba estem, hogy az én nagy lányom most 4. osztályos... Kezdek rettegni.)

Szóval ott tartottam, hogy Timinek is elkezdődött a szerelmi élete. Bár nem tartott sokáig. Mind tudjuk, milyen a gyerekszerelem. Egy évvel később, talán a 4. évfolyam végén járhattunk, amikor már annyira rágtam az én szeretett ikerlány-barátaim fülét, hogy valószínűleg megsajnáltak, vagy csak beindult a fantáziájuk, ugyanis segítettek megírni életem első szerelmes levelét. Reméltem, hogy ők tudták talán, mi kellett akkoriban egy nőnek, pontosabban egy kislánynak. Nekem legalábbis fogalmam sem volt róla. Így is nagyon cikinek tartottam a levelet, főleg még oda is kellett volna adnom neki... Úgy emlékszem, a padjába csempésztem, majd vártam a csodára. A levél sikeresnek bizonyult, sőt úgy tűnt teljesen elvarázsolta Timit. Kaptam rá választ is, majd elkezdtünk találkozgatni. Elkezdődött életem első kapcsolata és egyben a lúzer korszakom is. Egyszerűen annyira töketlen voltam, vagy csak félénk, hogy még a kezét sem mertem megfogni. Arról már ne is beszéljünk, hogy puszi, vagy csók, dehogy volt olyan. Bár nem is igazán tudtam, hogy mit is kéne csinálnom. Én csak éreztem, ahogyan lángol legbelül, hogy kell, hogy akarom, de onnantól, hogy megkaptam, még sokáig nem tudtam, mit is kellene kezdenem vele. Tehát így történt a kis Timikével is. A nyári szünet előtt jöttünk össze. A vakáció alatt egyszer volt nálunk is, illetve egy alkalommal eljött velünk cirkuszba is, de többször nem találkoztunk a nyáron. Aztán elkezdődött a következő évfolyam. Engem már egy szép levél várt az iskolapadban. Válaszborítékkal, üres lappal együtt, nem kis célzással. De hiába várta a válaszom. Egyszerűen nem volt kedvem írni neki. Valószínűleg egy az elsőhöz hasonló szép üzenetet szeretett vona kapni, de engem valahogy már nem vitt rá a lélek. Még az ikrektől sem kértem segítséget. Így hamarosan még egy levél érkezett számomra, de abban már sem boríték, sem üres lap nem volt, csak annyi, hogy vége. Utána bánkódhattam hiába.

Ahogyan telt az idő, de főleg, ahogyan serdültünk és a lányok is egyre szebben kerekedtek az osztályban, nekem folyamatosan volt egy kiszemeltem. Valamiért mindig kosarat kaptam, aztán mentem a következőhöz. Az általános iskola végéig csak futottam a lányok után, de sikertelenül. Aztán elkezdődött a középiskola. Az első két évem ilyen téren hasonlóan zajlott. Az addig ismert világ kitágult előttem, és mégtöbb csodálatos lányt ismerhettem meg. 10., vagy 11. évfolyamosok lehettünk, amikor az egyik osztálytársam azt mondta, hogy: "Bártfai, az örök szerelmes!" Nem véletlenül, hiszen állandóan szerelmes voltam, csak általában mindig másba. 16 voltam, amikor megtört az átok és összejöttem az első valódi barátnőmmel és végre eljutottam az első csókig is. Sajnos a kapcsolatunk az első olyan buliig tartott, ahová betegség miatt ő nem tudott eljönni, én pedig alkoholtól túlfűtve más irányba kezdtem kacsintgatni. Aztán kijózanodva annyira szégyelltem magam, hogy egyből szakítottam. Mondjuk annyi már nem volt bennem, hogy magyarázatot adjak, pedig szerette volna. Aztán egy évvel később talált rám az első valódi érzelmeket rejtő és egyben igazán fájdalmas kapcsolat. De ez már egy másik történet.

Ha szeretnétek, holnap jön a folytatás.😘