Stefanie D. Lauren - Interjú az Öltönyös rocksztár szerzőjével, Stefanie D. Laurennel

(Barth) Szia, Stefanie! Mi újság, hogy vagy az első regényed megjelenése óta? Milyenek a visszajelzések? Kíváncsi vagyok, hogyan éled meg ezt az egészet!

(Stefanie) Remekül vagyok, köszönöm szépen az érdeklődést! Érzelmek hada áraszt el, egyszerre van jelen a boldogság és a félelem bennem. Vannak olyan pillanataim (például amikor bemegyek a könyvesboltba, amit egyébként elég sűrűn teszek), hogy feleszmélek arra, hogy én tényleg megvalósítottam az álmom és kiadtam a könyvem. Van, amikor elfelejtkezem róla, de jön egy üzenet egy kedves olvasótól, amit többször el kell olvasnom, hogy elhiggyem, amit látok, és bizony zsebkendőre van szükségem…

A visszajelzések nagyon jók! Első könyves íróhoz képest állítólag elég szépen értékelnek a Molyon, és rengeteg pozitív üzenetet kapok, ami ugyancsak biztató.
Próbálok bízni magamban, vagyis a regényemben, de bizony a mai napig hihetetlenként kezelem, ha megdicsérik.

(Barth) Biztosan voltak kitűzött céljaid magad előtt, mielőtt belekezdtél. Illetve, ha akkor még nem is, de mire nyomtatásba került a kéziratod. Elárulod nekünk, hogy mik voltak, illetve sikerült-e elérni ezeket?

(Stefanie) Őszinte leszek! Mikor belevágtam a kiadásba, tisztában voltam a hazai viszonyokkal és nem is kergetek nagy ábrándokat. Mivel a kiadás nem kevés pénzbe kerül, csak az volt és az lesz a célom, hogy ne legyek mínuszban. Hobbinak indult az írás, soha nem merült fel bennem pénzkereseti lehetőségként. Inkább meg akartam mutatni a világnak mindazt, amit alkottam. Hátha más is mosollyal az arcán csukja be a könyvemet, és boldogsággal tölti el. További terveim közé tartozik, hogy sorban kiadjam a történeteimet és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön is. Szeretném egyszer a jövőben azt mondani, hogy most már tényleg nemcsak magamnak írok, hanem az olvasóknak is.

(Barth) Ezzel a következő kérdésemet egyből meg is válaszoltad, de még ne szaladjunk ennyire előre! Térjünk vissza az első regényedre, az Öltönyös rocksztárra! Rocksztárok öltönyben? Mi ihlette ennek a megírását? Mit kell tudni róla? Mire számíthat az olvasó?

(Stefanie) A kérdéseidre több oldalas választ tudnék írni, de megpróbálom röviden megfogalmazni. Hogy az interjú olvasói is értsék: hobbiból már megírtam 14 regényt. Mindig is tudtam, hogy lesz egy rocksztáros könyvem, mert olvasóként is imádom őket, valamint az életemben kiemelkedő szerepet játszik a zene. Kis túlzással elárulhatom, hogy részese voltam ennek a világnak. Így bővelkedtem az ötletekben és az ihletben.
Szeretem az öltönyös szereplőket, és a fejemben már megvolt egy jelenet: Cam karaktere így született meg. Ezenkívül egyedinek is éreztem egy öltönyös rocksztár ötletét, valamint címnek is tökéletes.

A történet komolyabb témákkal is foglalkozik, hiszen a drogfüggőség fontos szerepet játszik benne, de a humorral, a szerelemmel és az erotikával átitatva mégis egy szórakoztató sztori kerekedett belőle.


(Barth) Az imént felsorolt tulajdonságok, gondolok itt elsősorban a drogfüggőségre és az erotikára, jellemzőek az összes regényedre?

(Stefanie) A drogfüggőség nem, az erotika természetesen igen. Majdnem minden regényemben feldolgozok valamilyen lelki problémát, ami köré a történet épül. Viszont a humor, a szerelem, a titkok mindegyikben jelen vannak.

(Barth) Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy mi egyébként barátok vagyunk, de előbb voltam a rajongód, mint a barátod! Olyan bő fél évvel ezelőtt olvastam tőled már egy regényt, aminek azonnal a hatása alá kerítettél. Aztán amikor az Öltönyös rocksztárt vettem a kezembe, sem volt ez másként. Mindkét történetben voltak nagyon szimpatikus mellékszereplők, a női főszereplőkről meg ne is beszéljünk. Velük kapcsolatban megtudhatunk-e valamit a jövőt illetően, számíthatunk-e bármelyik regény folytatására? Esetleg előfordulhat, hogy egy-egy szereplő máshol is feltűnik?

(Stefanie) Boldoggá tesz, hogy a rajongóm lettél (vagyis a regényeimnek), majd a barátom.
Igen, most már nyílt titok, hogy a kedves olvasók kérésére elkezdtem írni az Öltönyös rocksztár folytatását, amiben természetesen fel fognak bukkanni a már ismert szereplők, viszont ez nem egy hagyományos folytatásos regény lesz, hiszen más szereplők lesznek a középpontban.

(Barth) Ha jól tudom, a második regényed már a szerkesztőnél van és hamarosan a nyomdákba kerül. Mondanál pár szót róla, csak úgy nagy vonalakban, vagy maradjon titok egyelőre? Esetleg ez lesz az imént említett folytatás?

(Stefanie) Jók az információid, valóban megkezdődtek a munkálatok az újabb kéziratomon.
Ez a regény más, mint a rocksztáros. Nem véletlenül lett kiválasztva kiadásra. Ennek okát később leplezném le. Szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy mennyire változatos témákban írok. Természetesen romantikus, vicces és minden megtalálható benne azok számára, akik egy erotikától túlfűtött, szórakoztató regényt olvasnának.

(Barth) Mindezt örömmel hallom és úgy gondolom, hogy sokan vagyunk még így vele. Ahogyan arra is egyre többen kíváncsiak, hogy kit rejt az álnév, ki is vagy valójában! Van erről egy konkrét elképzelésed esetleg, hogy - nem is tudom - az x. könyved után felfeded magad?

(Stefanie) Hogy ki vagyok én valójában?
Talán egy bátortalan, kissé bolondos és érzékeny kezdő írónő. Talán csak egy átlagember, aki ugyanolyan, mint mindenki más, csak nagyon szeret regényeket írni. Nincs konkrét tervem arra vonatkozóan, hogy mikor fedem fel magam, vagy hogy kell-e egyáltalán, hisz a hangsúly a regényeimen van, nem rajtam. Azt hiszem, ezt a sorsra bízom.

(Barth) Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel az interjúval! Annyi lenne még a kérdésem, hogy mit üzennél az olvasóidnak, az internetes követőtáborodnak és a leendő rajongóidnak?

(Stefanie) Hálásan köszönök minden bátorítást és támogatást! Nélkületek az álmom nem vált volna valóra!

(Barth) Még egyszer köszönöm neked! További sok sikert kívánok! Legalább addig íveljen a karriered felfelé, amíg a legfényesebb csillagok között nem találod magad.

(Stefanie) Köszönöm a lehetőséget és minden támogatásodat!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egynyári kalandok(részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó!? című könyvemből

Kincső(Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó?! című könyvemből)

Fájó szerelem (Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó című könyvemből - Vallomások kötet)