(J.V.Conney) Hű, már az első kérdéseddel is sikerült zavarba hoznod! Nagyon vizuális típus vagyok, és amikor kitaláltam a J.V. Conney álnevet, nem gondoltam arra, hogy lesz ember, aki ezt valaha ki is fogja mondani, hisz akkor még nagyon messze voltam attól, hogy kiadott író legyek. Az első novellám, A Roncs megjelenésekor gyorsan kellett egy álnév, és hát, fogalmazzunk úgy, papíron jól nézett ki. Aztán egyszer jóval később elmentem egy novella pályázat díjátadójára, ahol felolvasták az álnevem (rosszul), és rá kellett jönnöm, sok embernek fogalma sincs, hogy kell kiejteni az angol “j”-t. Ez okozott egy kisebb lelki törést, és elgondolkodtam rajta, talán meg kéne változtatnom, vagy - ezt leírni is szörnyű - esetleg felvállalnom az igazi nevem. De addigra már megvolt az írós oldalam és több novellám is ezen a néven jelent meg, szóval ez most már így marad. A kiejtés egyébként “Javey” Conney. De te hívhatsz Julinak. Ja, és ezúton is nagyon köszönöm ezt az interjú lehetőséget!
(Barth) Szóval Juli, bár nekem a J.V. is tetszik. Én köszönöm a bizalmadat és a lehetőséget, hogy többet megtudhatunk rólad!
Mikor kezdtél el írni, és mi volt az, ami elindított ezen a pályán?
(J.V.Conney) Hát, a közhelyes válasz az, hogy mióta az eszemet tudom, arra vágytam, hogy író legyek. A valóságban viszont nagyon sokáig semmit nem tettem érte. Mindig volt fontosabb dolgom, mindig történt valami izgalmasabb az életemben. És jó volt azzal hitegetnem magam, hogy mindent azért teszek, hogy tapasztalatot gyűjtsek és azt később beépíthessem a regényeimbe. De ez csak félig volt igaz. Bevallom, hiszen ez egy őszinte interjú, hogy volt bennem egy hatalmas adag félelem is. Mert amíg az ember semmit sem tesz az álmaiért, addig nem is tud kiderülni, hogy el fog bukni, hogy tehetségtelen és hogy senki nem kíváncsi arra, amit csinál, nem igaz?
Egy szép napon aztán már jócskán felnőttként véletlenül a kezembe került egy nagyon rossz regény. Ismerős ismerősének ismerőse írta, így muszáj volt elolvasnom. Mire a végére értem, már olyan ideges lettem, hogy az utolsó oldal után behajítottam az egészet a sarokba. Alig akartam elhinni, hogy ezt valaki kiadta! Persze valójában nem az íróra és nem is a kiadóra haragudtam. Magamra voltam dühös. Mert ez az író legalább megcsinálta azt, amire én mindig vágytam, de az álmodozáson kívül semmit nem tettem érte. Írt egy regényt. És akkor eldöntöttem, hogy nem halogathatom tovább a dolgot. Sok évnyi kemény munka és tanulás következett, mire végre egy hagyományos kiadó igent mondott az első regényemre.
(Barth) Ez így igaz, ha nem adjuk meg a lehetőségeket az elképzeléseinknek, azzal már vesztettünk, mert sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha...
De térjünk rá végre a regényedre! Nagyon hosszú utat jártál be, mire eljutottál idáig, de sikerült. Mesélj nekünk erről, kérlek!
(J.V.Conney) Két dolgot tudtam biztosan. Egy: nem akarok fizetni azért, hogy kiadják a könyvem. Kettő: ma Magyarországon elképesztően nehéz bejutni hagyományos kiadóhoz. Ekkor azonban még fogalmam sem volt, mennyire. Úgy értem, korábban is voltak az életemben kisebb-nagyobb kihívások, ahol meg kellett felelnem. Felvételiztem sportegyesületbe, felvételiztem egyetemre, jelentkeztem ösztöndíjra, voltam állásinterjúkon. Volt, amelyik sikerült, volt amelyik csak többedszerre, és volt, amelyik egyáltalán nem. De azért alapvetően több pozitívumot éltem meg, mint visszautasítást. Viszont amikor nekiálltam a kiadókeresésnek, a “nehéz bejutni” kifejezés új értelmet nyert. Olyannyira, hogy egy tizenhárom részes sorozatot is írtam róla az írói oldalamon “Kudarcaim története” címmel. Másfél évet kilincseltem, mire a Maximtól megkaptam az igent. És ez még csak a kezdet, hisz most jön az a rész, amikor bizonyítanom kell, érdemes voltam a bizalmukra…
(Barth) Tehát Maxim könyvkiadó, akinél a könyved lesz található. És sikerült úgy időzítenetek, hogy a könyv a Könyvfesztiválra jelenjen meg. Ez pedig mindjárt a nyakunkon. Biztosan nagyon várod már ezt a pillanatot. Milyen érzések vannak benned?
(J.V.Conney) Hát, az idő nagy részében rettegek. Mert ez most már nem az álmodozós része az írói létnek. Itt most kőkeményen ki fog derülni, mit gondolnak az olvasók. Gondolnak-e egyáltalán valamit. A legnagyobb rémálmom ugyanis nem a negatív kritika, hanem a teljes közöny. Például néha eszembe jut, mi lesz, ha a dedikáláson két órán keresztül egyedül ülök egy asztalnál és nem jön oda hozzám senki? Kicsit olyan érzés, mint amikor a középkorban a bűnösöket szégyenszemre kiállították a piactér közepére, és lehetett rájuk ujjal mutogatni és megdobálni őket rohadt paradicsommal. Azért időnként van egy-egy tiszta pillanatom is, amikor felül tudok emelkedni a pánikon. Főleg, amikor ránézek a Farkas a ködben borítójára. Olyankor pedig hihetetlenül boldog vagyok és elhiszem, hogy jó lesz ez!
(Barth) Azért vagyunk most itt, hogy ne kelljen egyedül ülnöd annál az asztalnál. De ha ez jelent valamit számodra, szívesen meglátogatlak, hogy álljon is valaki annál az asztalnál, ne csak üljön.
Na de: Farkas a ködben! Mit érdemes tudnunk róla?
(J.V.Conney) Szavadon foglak! (És köszönöm!)
És akkor lássuk a medv… izé, farkast!
A Farkas a ködben egy időlimites krimi, amit a Piroska és a farkas című mese ihletett. Fontos, hogy ez egy teljesen realista mű, nincs benne beszélő farkas vagy ilyesmi. A történet ott kezdődik, ahol a mese véget ér. A farkastámadás után Piroska sokkot kap és pszichiátriára kerül, majd másfél év múlva, a szabadulása előtti estén valaki brutálisan megtámadja. A főhősnek, egy női magánnyomozónak mindössze tizenkét óra áll rendelkezésére, hogy megtalálja a tettest, miközben a saját múltjával is szembe kell néznie. Kinek állhat érdekében, hogy a mese mese maradjon és az igazság sose derülhessen ki? Aki elolvassa a regényt, megtudhatja…
(Barth) Nekem máris felkeltetted az érdeklődésemet! Kiskoromban fejből tudtam a Piroska és a farkast...
Gondolom, mint mindenkinek, neked is vannak előolvasóid. Mik az első vélemények?
(J.V.Conney) Ó, egy teljes gyűjteményem van az előolvasói véleményekből, melyekből párat már kitettem az oldalamra. Nem szeretem az olyan közhelyes jelzőket, hogy “letehetetlen” vagy “zseniális” (még ha igazak is a Farkasra - vicceltem), így igyekeztem kreatívabbakat keresni. Sőt, megkértem az előolvasókat arra is, írják meg az első gondolatukat, amikor a legnagyobb csavarhoz értek. Erről is van egy jó kis válogatásom. Ami viszont mindenkiben közös volt, hogy egy-két nap alatt kiolvasták a regényt, annyira vitte őket a történet. Szóval, aki hónapokig szeret benne lenni ugyanabban a fiktív világban, annak nem a Farkas a ködben lesz a megfelelő választás.
(Barth) Azt mondod, gyűjtöd a reakciókat. Volt olyan, aki legszívesebben falhoz vágta volna a könyvedet, az adott csavarnál. Vagy aki azt mondta: "Juli, te nem vagy normális!"?
(J.V.Conney) Volt itt minden! A “WTF”-tól kezdve a nyomdafestéket nem tűrő magyar szavakon át a kulturáltabb megszólalásokig. Egy embernek pedig nem jött le a csavar. De íróként erre is fel kell készülni, hogy nem minden olvasónak fog minden könyv tetszeni. Még a Farkas a ködben sem.
(Barth) Piroskát a zártosztályra küldted, a farkast pedig valóságosabbá tetted, mint valaha volt. Nem lepődöm meg, ha néhány olvasónál kicsaptad a biztosítékot. Ez egyfajta kivetülése a te mélységeidnek, vagy egyszerűen csak élvezed, ha kiboríthatod az olvasót?
(J.V.Conney) Hát, izé… valószínűleg nem véletlenül írok krimit és pszichothrillert. Azt mondják, ezek a műfajok alkalmasak arra, hogy csökkentsék a szorongást az olvasóban, főleg, ha a vége happy end (ami persze nem mindig garantált). Ezért is van, hogy több nő olvassa ezeket a zsánereket, mint férfi. Lehet, hogy én is ebben élem ki magam. Vagy ki tudja. Talán mégiscsak élvezem, ha kiboríthatom az olvasókat.
(Barth) Miért éppen a Piroska és a farkas meséjéhez nyúltál, és mikor érezted először azt, hogy ebből egy önálló, komoly krimi születhet?
(J.V.Conney) Olyan mesét kerestem, ahol logikai hibát tudtam találni valamelyik szereplő elbeszélésében, és már gyerekként se nagyon hittem el, hogy a vadász azért megy be a nagyi házába, mert hangos horkolást hall onnan. De most komolyan. Te betörnél emiatt valakinek az otthonába? Szóval ezen a vonalon indultam el, és először azt gondoltam, csinálok belőle egy novellát. De hiába gondoltam ezt, ha egyszer a karakterek már az első fejezetnél kivették az irányítást a kezemből és elkezdték íratni velem a regényt. Szoktam is néha mondani, hogy az a baj azzal, hogy a Farkas borítóján az én nevem szerepel, hogy valójában nem is én írtam ezt a könyvet. Hanem a szereplők.
(Barth) Ezen sosem gondolkodtam. Az a jó a mesékben, hogy bármi megtörténhet. Ahogyan a filmekben sem keresem a hibákat, hanem csak élvezem.
Lesz-e folytatás? Van-e még több a szereplőkben, vagy az ő történetük itt véget ér?
(J.V.Conney) Egyelőre nem tervezek folytatást. Olvasni is inkább a “stand alone” regényeket szeretem, sorozatot csak nagyon ritkán veszek kézbe. Persze ha az olvasók nagyon akarnák, hát, ki vagyok én, hogy ellenszegüljek nekik…?
(Barth) Ha nem krimi és pszichothriller, akkor milyen műfajban tudnád még elképzelni magad? Esetleg van olyan történet, amelyet mindenképp meg szeretnél még írni?
(J.V.Conney) Igen, tervezek más típusú regényt is írni, és van is konkrét témám. De ha most ennél többet elárulnék, akkor végeznem kéne veled, és hát akkor ez az interjú is kárba veszne, ugye…
(Barth) Akkor ezt most inkább nem feszegetem. Szeretném még megérni a következő interjúnkat is.😀
Kinek ajánlanád elsősorban a Farkas a ködben című regényt? Mit kap tőle az olvasó, ha leemeli a polcról?
(J.V.Conney) A Farkas inkább a meglepetések könyve, semmint a jeges borzongásé. Izgalomból itt is van bőven, de aki a véresebb, kegyetlenebb krimiket keresi, annak nem ez a regény való. Viszont ha valaki a meghökkentő csavarokra utazik, és bírja a morálisan szürke karaktereket, az egész biztosan nem fog csalódni.
(Barth) Ebben egészen biztos vagyok!
Az elején beszéltél egy lányról, aki arról álmodott, hogy egyszer majd író lesz. Ha most találkoznál azzal a lánnyal, mit mondanál neki?
(J.V.Conney) Megölelgetném és megköszönném neki, hogy nem csak álmodozott, hanem tett is az álmaiért. És hogy sosem adta fel. És egy kicsit fenékbe is billenteném, hogy ne féljen már annyira, minden rendben lesz.
(Barth) Juli, köszönöm ezt a remek beszélgetést és sok sikert kívánok a megjelenéshez! Találkozunk a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése