Ha te nem hiszel magadban, senki más sem fog!

Már olyan 5-6 éve annak, hogy a véleményemet először kinyílvánítottam itt az interneten is. Megmondom őszintén, eleinte igencsak félve tettem és olykor még most is ódzkodom e miatt. Sokáig érdekelt, mit gondolnak mások. Talán ez sokszor érezhető is volt. Míg nem egy napon úgy döntöttem, hogy változtatni fogok a hozzáállásomon. Igenis hinni fogok magamban! Ez a folyamat hosszú és életünk végéig tart, hiszen bármikor jöhet valami, ami megingathatja hitünket. Tudom, hogy még most sem vagyok kész teljesen és mindig lesz hova fejlődnöm, de azért igyekszem és úgy is érzem, hogy elég jól haladok e téren. Ehhez ellestem különböző technikákat az évek során, melyeket már régóta alkalmazok is.

Az első és legfontosabb, itt és az élet minden területén egyaránt, a magabiztosság! Ha te nem hiszel magadban, akkor senki más sem fog! Ha bármit el akarsz érni az életben, ha valamit, vagy valakit meg szeretnél magadnak szerezni, először is hinned kell benne, hogy sikerülni fog! E nélkül nem fog menni!

Elkezdtem tehát én is kicsit jobban előadni magamat, még ha nem is mindig hittem el teljesen, hogy képes vagyok rá. Aztán jött is az első bukkanó. Egy volt középiskolai osztálytársam írt rám, hogy: "Úgy adod elő magad, mintha valami újságíró lennél..." Érezhető volt belőle a szánalom. Az után egy kicsit megrökönyödtem, de folytattam. Majd céloztam rá többször is, hogy nem kötelező nézni, egyszerűen tovább kell állni. Szerencsére vette a lapot és le is tiltott néhány további emberrel egyetemben.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a saját ismerőseimre próbáltam építkezni, akik érthetően, hülyének is néztek, hiszen egy olyan énemet kezdtem kibontakoztatni, akit előtte 3 évtizedig elzárva tartottam. Aztán jött egy törés is az életemben. Így visszatekintve, talán nem is csoda, hogy bolondnak néztek.

Egy pillanatnyi elmezavar következtében töröltem az addigi privát fiókomat, majd olyan 2 hónap elteltével csináltam egy újat, ahová csak azokat engedtem be, akiket akkor fontosnak éreztem. Illetve a mai napig is elfogadom az ismerősnek jelöléseket, ha valóban azok. Azért az 1250 ismerősből csak 250 van jelenleg. Ez tényleg csak a család, a közeli barátok és néhány tucat kedves ismerős. Valahogy eltűntek az osztálytársak és a kollégáim is. Közben elindítottam az oldalt, melyet 100 emberre alapoztam, akik azóta szintén eltűntek, vagy csak csendes figyelőkké váltak idő közben. Viszont rátaláltam rengeteg olyan emberre, akik hasonlóan látják a világot, illetve azon az úton járnak, mint én. Ki előrébb, ki még valamivel hátrébb, de mégis tudjuk, hogy egy irányba haladunk. Ugyanakkor rámleltek olyan emberek is, akik nem csak egyetértenek a nézeteimmel, hanem akár még segítenek is nekik egyes történeteim.

Rá kellett jönnöm arra, hogy ha szeretnék bármit is elérni, akkor újra hinnem és bíznom kell magamban. Anélkül ugyanis nem fog menni! Ha nincs önbizalmam az érezhető és egyáltalán nem vonzó senki számára sem! Tehát vagy eltaposom magam, vagy szárnyra kélek. Egyéb lehetőség nincs!

Nem véletlenül mondjuk, hogy segíts magadon az Isten is megsegít! Ezt lefordítva: Ha te nem teszel semmit önmagad és a céljaid elérésének érdekében, ha te nem változtatsz a dolgaidon, ha te nem akarod igazán, akkor a Jóisten sem segíthet rajtad! De mondhatuk úgy is, hogy ne várd a sültgalambot, hogy a szádba repüljön!😉

Ui.: Van még egy olyan mondás is, hogy az vagy mások számára, akinek mutatod magad. Ha állandóan sajnáltatod magad, nem leszel több egy sajnálatra méltó embernél. Ha azt hangoztatod, hogy csúnya vagy, annak is fognak látni. Ha pedig hülyének titulálod magad, az is vagy! Ez ilyen egyszerű.