Depresszió#2

A depresszió egy másik szörnyű tulajdonsága, hogy képes a legváratlanabb pillanatokban odabaszni. Van, hogy hetekig, hónapokig jól érzed magad. Már-már el is felejted, hogy problémáid voltak. Úgy érzed, minden remekül halad, aztán Bumm! Mint egy ágyúgolyó, szíven talál, és mélyebbre visz, mint előtte bármikor.

És talán éppen ez benne az egyik legijesztőbb!

Amikor rosszul vagy, legalább tudod, hogy rosszul vagy. Már jól ismered az érzést. Nincs benne semmi újdonság. Tudod, hogy nehéz, de valahogy úgyis kilábalsz belőle.

De amikor jól vagy, azt hiszed, hogy végre minden rendben. Újra lesznek álmaid, ismét lesz kedved kimozdulni otthonról, emberek közé menni, beszélgetni, talán olykor még nevetni is...

És ekkor újra megtörténik.

Nem feltétlenül kell hozzá bármi különösnek történnie. Nem kell hozzá tragédia vagy csalódás. Egyszerűen felkelsz egyik reggel, és megint minden a régi.

Ugyanaz a szoba, ugyanaz az ágy, ugyanaz az elcseszett, rideg valóság.

És nem érted!

Tegnap még nevettél. Tegnap még azt gondoltad, hogy minden rendben, hogy talán most más lesz. Ma pedig ismét ott fekszel az ágyadban, és ugyanaz a kérdés jár a fejedben.

„Miért?”

És ebben az a legrosszabb, hogy már ismered az érzést. Pontosan tudod, mi fog következni. És ettől talán még nehezebb.

Mert nem csak azt érzed, hogy most rossz, hanem azt is, hogy már megint kezdődik.

Úgy gondolod, hogy valójában ez vagy te, és az előző időszak csak valami véletlen volt. Aztán már nem úgy gondolsz a depresszióra, mint egy rossz érzésre, ami időnként rád tör, hanem elkezded önmagaddal azonosítani.

Nem azt mondod, hogy „depressziós vagyok”, hanem azt, hogy „én ilyen vagyok”.

Elfogadod, hogy már nem vagy olyan, mint régen. Már nem lelkesedsz dolgokért, már nem érdekel a külvilág. Egyszerűen te ilyen emberré váltál. És szép lassan ez lesz a magyarázatod mindenre.

Nincs kedved kimozdulni?

„Én már csak ilyen vagyok!”

Nem ismerkedsz?

„Nincs szükségem senkire!”

Nem próbálod meg újra?

„Minek? Úgyis tudom, mi lesz a vége!”

Aztán már nem is kell a depressziónak visszatérnie.

Elvégzed helyette is a munkát!

Te mondasz nemet saját magadnak.

Te zárod be az ajtót.

Te oltod ki a reményt.

És talán ez az egészben a legszomorúbb.

Hogy nem az fáj, amit elvesztettél, hanem már meg sem próbálod megszerezni.