Fájó szerelem (Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó című könyvemből - Vallomások kötet)

17 éves koromban történt meg az egyik legszégyenletesebb dolog életemben. Volt egy gyerekkori barátom, Jani, akivel általános iskolában osztálytársak voltunk, majd a későbbiekben is ugyanarra a technikumra jártunk. Egyedül a szakközép esett ki a kettő között, de mindvégig tartottuk a kapcsolatot. 11. osztályosok voltunk, amikor tragikus balesetben Jani elveszítette az öccsét. Nincs annál nagyobb szörnyűség, amikor egy gyerek távozik közülünk. Próbáltam szerencsétlen srácban tartani a lelket, ezért többet összejártunk. Akkoriban még nem sok embernek volt otthon számítógépe, internete meg főleg nem. Egyikőnk sem volt túl sikeres a lányoknál, így elkezdtünk egyre több időt tölteni nálunk, ahol az akkor még újdonságnak számító chat programokkal ismerkedtünk. Én bármikor csetelhettem, amikor kedvem tartotta, így valahányszor ketten voltunk, mindig átadtam a lehetőséget Jánosnak. Amúgy is csak az volt a lényeg, hogy ő kikapcsoljon kicsit. Akár játszhattunk is volna valamilyen számítógépes játékkal, de a lányokkal való ismerkedés jobban lekötötte. Nem is tartott sokáig, mire megismert egy nálunk 3 évvel fiatalabb lányt, Mónikát. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

Akkor még picit máshogy működött a világ. Pontosabban akkor kezdett elmenni a dilis amcsi filmek világába. Nem volt még megszokott, legalábbis nálunk, hogy az emberek az internetről ismerkedjenek, nemhogy fiatal lányok idegenekkel találkozgassanak. Eltartott egy ideig, mire a kapcsolatuk a következő fázisba lépett és megbeszéltek egy személyes találkozót. Addigra már tudtak egymás dolgairól, ahogyan arról is, hogy mindketten egy barátjuk társaságában folytatták a beszélgetések többségét. Ennek eredménye egy dupla randi lett, ahol Móni hozta a barátnőjét Esztert, én pedig Janival tartottam. Jancsinak sikerült valahogyan elérnie, hogy náluk kössünk ki, ahol a találka filmnézéssel folytatódott. Akkor láttam életemben először a Kegyetlen játékok című filmet.

Kellemes hangulatban telt a nap, végig jól éreztük magunkat egymás társaságában. Akkor találkoztunk először a lányokkal, de nem utoljára. Legalábbis én biztosan. Miután elváltunk egymástól, hazamentem és az esti órákban még leültem kicsit a gép elé. Mondanom sem kell, hogy mi másért, mint csetelni. Amikor nálunk volt Jani, mindig ő csevegett valakivel én meg csak néztem. Nem kellett sok idő, hogy engem is rabul ejtsen a dolog, így az estéket többnyire azzal töltöttem. Nem telt tehát máshogyan az az este sem. Amint beléptem az oldalra, máris Móni üzenete fogadott. Arról érdeklődött, hogy tetszett e a barátnője, de az a helyzet, hogy nem dobogtatta meg a szívemet. Ellentétben Mónikával, de természetesen ezt neki nem adtam tudtára. Az igazság az, hogy abban a pillanatban, amikor megláttam, tudtam, hogy baj lesz. Hihetetlenül elragadó teremtés volt. Nem csak gyönyörű volt, egyszerűen ragyogott. Nem tudom, láttam e valaha hozzá hasonló kisugárzással rendelkező nőt. A problémát az okozta, hogy Jani is hasonlóképpen vélekedett a lánnyal kapcsolatban. Mivel vele indult az egész ismerkedés, ráadásul azzal a céllal, hogy őt kimozdítsa a szomorú hétköznapjaiból; tudtam, hogy nem tehetem meg, hogy lecsapjam a kezéről. Így hát hallgattam a saját érzéseimről, de nem sokáig. Mikor arra került a hangsúly, hogy miként vélekedik Móni Janiról, ő azzal válaszolt, hogy én tetszem neki.

Mondtam már, hogy mennyire utálom a nőket???

Nem volt elég, hogy már a puszta jelenléte elindított valamit legbelül, még rátett jó néhány lapáttal, hogy felfűtse az amúgy is túlhevült szívemet.

Ekkor történt, amikor először összebújtam a karmával és megtapasztaltam, hogy bár a legőszintébb, de a legkegyetlenebb szerető is egyben. Azóta már azt is tudom, hogy ha jól bánok vele, ő is nagyon hálás tud ám lenni!

Tudtam, hogy nem tehetem meg, de gyenge voltam és engedtem az érzéseimnek. Elkezdtünk komolyabban ismerkedni Mónikával és a kapcsolatunk Janival háttérbe szorult. Persze könnyedén mutogatok a másikra és mondom, hogy az ő vallomása hatására történt, ami történt, mára már tudom, hogy minden meghozott döntésemért én vagyok és voltam mindig is a felelős. Ezeknek pedig mindig megfizetem az árát.

Kezdetét vette egy közel 3 évig tartó vívódás, ahol többet voltunk külön, mint együtt. Ezidő alatt neki több kapcsolata is volt, míg én csak ő utána vágyakoztam. Egyszer egy buliban összejöttem Esztivel, a barátnőjével, de még aznap este Móninál kötöttem ki. Ez az időszak alatt rengeteget küzdöttem önmagammal. A legtöbb problémát életemben a saját önértékelésem és önbizalomhiányom okozta. Ez utóbbi lényegében abból is adódott, hogy sokáig fogalmam sem volt, hogyan kell bánni egy nővel. Többször megvolt a lehetőségünk, hogy a kapcsolatunkat egy újabb, magasabb szintre emeljük, valahogy mégsem jött össze. Hihetetlen, vagy sem, bár kétszer is eljutottunk az ágyig, mindkét alkalommal elszalasztottam a lehetőséget. Egyszer olyan szépen megtervezett mindent, csak aztán épp civakodtunk szokás szerint valamin, így felajánlottam egy barátomnak, hogy nálam aludhat. A barátaimért bármikor tűzbe megyek azóta is! Aztán hiába békültünk ki az este és voltunk a báttya lakásában kettesben, a barátomnak tett ígéretem fontosabbnak bizonyult, így az éjszaka közepén távoztam, mielőtt komolyabbra fordulhatott volna a dolog.

Legközelebb csak közel egy évvel később találkoztunk. Már nem emlékszem, hogyan keveredtünk megint össze, de elhívtam őket egy házibuliba a legjobb barátomhoz. Ő pedig egy barátnőjével megjelent. Ekkor újabb lehetőséget kaptam az élettől, vagy inkább csak tőle, de férfiasan bevallom, a túl jól sikerült party hatására én már alkalmatlannak bizonyultam bármilyen feladatra is. 

Ez az este jelentette a kapcsolatunk és életem addigi legszerencsétlenebb fejezete végét is egyben. Főleg, mert ők elkezdtek ismerkedni a legjobb barátommal, aminek egy 3 éves komoly kapcsolat lett a vége.

Mondja még valaki ezután, hogy a karma nem létezik?

Ez az időszak még egy dologban volt számomra meghatározó. Akkoriban regisztráltam több szaktanácsadói oldalra is. Többek közt ismerkedési, párkapcsolati és szexuális tanácsokat nyújtó oldalakra. Mivel olyan szinten gyötörtem magam, hogy megfogadtam, ilyen többet nem történhet meg velem. Erős leszek és lényegesen nagyobb tudásra fogok szert tenni, melyet megtanulok alkalmazni is. Ennek már lassan 20 éve. Időközben nem egyszer sikerült átesni a ló túloldalára is. Nem mellesleg hiába minden tudás és tapasztalat, hiába a rengeteg elmélet és gyakorlat, ha egyszer jön valaki, aki elveszi az ember eszét, akkor képesek leszünk újból akként a kisgyerekként viselkedni, mint egykor még mindennek az elején. Nem véletlen mondják, hogy a szerelem vak.

Mónival 15 évvel később találkoztunk legközelebb. Időközben született egy kislánya, és nekem is kettő. Miután elváltam és hazaköltöztem Németországból, elkezdtünk üzeneteket váltani egymással, majd találkoztunk is. Az a kisugárzás sajnos már eltűnt belőle, ami régen volt. Az élet göröngyös útjain kikopott a fénye. Nem ragyogott már úgy, mint azelőtt. A sors, vagy adott esetben a karma, vele sem bánt kesztyűs kézzel. Sokat beszélgettünk az eltelt időről. Elmesélte, hogy végre talált egy rendes fickót magának, ezért bármilyen indíttatással is mentem neki az estének, gyorsan át kellett értékelnem magamban a dolgokat. Annyi rosszat tettem már életemben, annyi fájdalmat megéltem, miközben okoztam másoknak is. Úgy éreztem, nem tehetem meg vele, ha ő úgy látja, hogy végre jó irányba változhat az élete, nem állhatok az útjába. Nem utolsó sorban éppen én is össze voltam törve rendesen. Még beszélgettünk egy ideig, aztán elbúcsúztunk egymástól talán örökre. Hogy még utoljára szívhassa egy kicsit a véremet, úgy köszönt el, hogy megjegyezte, még mindig gyenge vagyok, holott nem tudja, mennyire erős voltam valójában.

Bártfai, az örök szerelmes (Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó című könyvemből - Vallomások kötet)

Történetem még egészen kicsi koromban kezdődött. Talán ez az egyetlen óvodás kori emlékem, amiről nincs fényképem és nem is az elmeséltek alapján emlékszem. Egyszerűen csak megmaradt bennem valahogy.

Akkor történt, amikor először szerelembe estem. Bevallom őszintén, hogy a neve már feledésbe merült, hisz évek óta nem meséltem senkinek és én sem nosztalgiáztam már jó ideje ezzel kapcsolatban. Ha kicsit mélyebben elgondolkodom, homályosan dereng az Ági név, de az is lehet, hogy Évi. A lényegen mindenesetre nem változtat.

A kertvárosban laktunk egy pici utcában. Mindösszesen csak 12 házat tartalmazott. Ez volt az én első börtönöm. 2 házzal odébb laktak tőlünk az első barátaim, egy ikerpár, egész pontosan 2 lány személyében, akik csak alig voltak idősebbek nálam. 1 éves voltam, mikor már napi szinten átjártam hozzájuk. Azt már csak a szüleimtől tudom, hogy a pelenkámat mindig náluk hagytam és pucér fenékkel totyogtam hazáig. Igazából pirkadattól alkonyatig mehettem kedvem szerint, csak egy megkötése volt a dolognak, hogy nem hagyhattam el az utcánkat. Ezzel nem is lett volna gond, csak hát elég gyorsan kinőttem a teret, viszont ez a korlát sajnos közel 10 éves koromig tartott. Így hát ahogyan cseperedtem, folyamatosan feszegettem a határaimat és mindig egyre messzebb távolodtam az utcától. Főleg, mert társaságom is akadt, az imént említett ikrek személyében. Én első gyerek voltam a családban, így ahogyan az lenni szokott, engem még jobban próbáltak óvni, míg a lányoknak már volt egy bátyjuk, ezért valamivel engedékenyebbek voltak velük kapcsolatban. Még annyit kiemelnék a történetből, hogy az ikrekkel nem csak szomszédok voltunk, hanem egy óvodai csoportba, majd az iskolában is ugyanabba az osztályba jártunk. Olyan 12 éves koromig szinte mindent együtt csináltunk, majd utána kezdtünk el külön utakat bejárni. Nekik köszönhettem az első párkapcsolati tanácsaimat is. Éveken keresztül támogattak mindenben. Így történhetett, hogy az első amolyan lánykérésre is ők kísértek el.

Már óvodába jártam, mikor valami, életemben először, valahogy máshogy kezdett el kalapálni odabent. Bekerültem az első nagyobb közegbe, ahol több tucat gyerek volt. Itt ismertem meg a már említett Ágit is, aki egy évvel idősebb volt nálam. Ráadásul csak két utca távolságra lakott tőlünk. Igazából őt ennyivel le is zárnám, mivel csak két dologra emlékszem vele kapcsolatban. Az érzésre, mely oly sokszor már rabul ejtett életemben és arra, amikor az ikrek elkísértek hozzá, hogy szerelmet vallhassak neki. Azzal a pillanattal véget is ért vele a kapcsolatom. Több szerelmem az oviban már nem volt, hiszen még évekig epekedtem utána. A sors iróniája, hogy később egy cégnél dolgoztunk, de már férjnél volt, én meg amúgy is már másfelé kalandoztam.

Aztán elkezdődtek az iskolás évek. Még nagyobb csoport, még több különböző gyerek, engem pedig már megint magával ragadott egy ismerős érzés, mely nem hagyott nyugodni. Ott ismertem meg Tímeát. Gyönyörű volt és elbűvölő. Egy igazi csoda volt számomra. Évekig loholtam utána, mint egy kiskutya, de őt látszólag sem érdekeltem. Na meg így belegondolva, nem biztos, hogy mindenki ennyire érzelmileg túlfűtött, mint én, főleg 6 évesen. Lehet, hogy már annak örült szerencsétlen, hogy ha nyugodtan babázhatott. 3. osztályosok voltunk, amikor ők összejöttek a legjobb barátommal.

(Baszki, miközben e sorokat írom, gondolkodóba estem, hogy az én nagy lányom most 4. osztályos... Kezdek rettegni.)

Szóval ott tartottam, hogy Timinek is elkezdődött a szerelmi élete. Bár nem tartott sokáig. Mind tudjuk, milyen a gyerekszerelem. Egy évvel később, talán a 4. évfolyam végén járhattunk, amikor már annyira rágtam az én szeretett ikerlány-barátaim fülét, hogy valószínűleg megsajnáltak, vagy csak beindult a fantáziájuk, ugyanis segítettek megírni életem első szerelmes levelét. Reméltem, hogy ők tudták talán, mi kellett akkoriban egy nőnek, pontosabban egy kislánynak. Nekem legalábbis fogalmam sem volt róla. Így is nagyon cikinek tartottam a levelet, főleg még oda is kellett volna adnom neki... Úgy emlékszem, a padjába csempésztem, majd vártam a csodára. A levél sikeresnek bizonyult, sőt úgy tűnt teljesen elvarázsolta Timit. Kaptam rá választ is, majd elkezdtünk találkozgatni. Elkezdődött életem első kapcsolata és egyben a lúzer korszakom is. Egyszerűen annyira töketlen voltam, vagy csak félénk, hogy még a kezét sem mertem megfogni. Arról már ne is beszéljünk, hogy puszi, vagy csók, dehogy volt olyan. Bár nem is igazán tudtam, hogy mit is kéne csinálnom. Én csak éreztem, ahogyan lángol legbelül, hogy kell, hogy akarom, de onnantól, hogy megkaptam, még sokáig nem tudtam, mit is kellene kezdenem vele. Tehát így történt a kis Timikével is. A nyári szünet előtt jöttünk össze. A vakáció alatt egyszer volt nálunk is, illetve egy alkalommal eljött velünk cirkuszba is, de többször nem találkoztunk a nyáron. Aztán elkezdődött a következő évfolyam. Engem már egy szép levél várt az iskolapadban. Válaszborítékkal, üres lappal együtt, nem kis célzással. De hiába várta a válaszom. Egyszerűen nem volt kedvem írni neki. Valószínűleg egy az elsőhöz hasonló szép üzenetet szeretett vona kapni, de engem valahogy már nem vitt rá a lélek. Még az ikrektől sem kértem segítséget. Így hamarosan még egy levél érkezett számomra, de abban már sem boríték, sem üres lap nem volt, csak annyi, hogy vége. Utána bánkódhattam hiába.

Ahogyan telt az idő, de főleg, ahogyan serdültünk és a lányok is egyre szebben kerekedtek az osztályban, nekem folyamatosan volt egy kiszemeltem. Valamiért mindig kosarat kaptam, aztán mentem a következőhöz. Az általános iskola végéig csak futottam a lányok után, de sikertelenül. Aztán elkezdődött a középiskola. Az első két évem ilyen téren hasonlóan zajlott. Az addig ismert világ kitágult előttem, és mégtöbb csodálatos lányt ismerhettem meg. 10., vagy 11. évfolyamosok lehettünk, amikor az egyik osztálytársam azt mondta, hogy: "Bártfai, az örök szerelmes!" Nem véletlenül, hiszen állandóan szerelmes voltam, csak általában mindig másba. 16 voltam, amikor megtört az átok és összejöttem az első valódi barátnőmmel és végre eljutottam az első csókig is. Sajnos a kapcsolatunk az első olyan buliig tartott, ahová betegség miatt ő nem tudott eljönni, én pedig alkoholtól túlfűtve más irányba kezdtem kacsintgatni. Aztán kijózanodva annyira szégyelltem magam, hogy egyből szakítottam. Mondjuk annyi már nem volt bennem, hogy magyarázatot adjak, pedig szerette volna. Aztán egy évvel később talált rám az első valódi érzelmeket rejtő és egyben igazán fájdalmas kapcsolat. De ez már egy másik történet.

Ha szeretnétek, holnap jön a folytatás.😘