Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2023

Miért lettem blogger?

Kép
A szereplési vágy egészen kicsi koromig visszavezethető. Úgy mesélték, hogy az üzletekben is szívesen elkóvájogtam, hogy az eladónőkkel beszélgethessek. Fontos tudni, hogy már a szüleim és nagyszüleim is szabadabb szellemben éltek és élnek, mint a korosztályuk. Így engem is ebben a szellemben neveltek. Például a mai napig nem vagyok semmilyen vallás rabja, de mégcsak híve sem. Holott olvastam körülbelül 18 teremtéstörténetet és megismerkedtem különböző vallásokkal, sőt olykor egy-egy misén is tiszteletemet teszem. Éppen ezért van már az egész témáról kialakult képem is. A felmenőim nem csak szabad szelleműek, de vállalkozó szelleműek is voltak. Mialatt én a tanulmányaimat folytattam mindig arról ábrándoztam, hogy az éppen futó vállalkozást fogom idővel továbbvinni. Még csak alsós lehettem, amikor a nagyapám már a város összes mozijában vetített. Később a városi moziban Bt. tag, majd az Autósmoziban tulajdonos lett, ahová később a szüleim is társultak. Én pedig évekig kísérgettem őket a