Barth Attila - Ami a szívemen, az a számon

Kenyeret ès cirkuszt! Ez volt egykoron a római vezetősèg jelmondata. Már akkor is tudták, hogy a nèpet csak az evès-ivás ès szórakozás èrde kli. Ez manapság sincs máskèpp, ès tanult vezetőink ezt ügyesen kamatoztatják. Bár "kenyeret" (krumplit) csak akkor adnak, ha közelednek a választások, vagy akár úgy is fogalmazhatunk, hogy pont annyit adnak, hogy kenyèrre teljen, ez által ne halljunk èhen, a cirkusz mindennapos lett a magyar Parlamentben. Korábban már leírtam, mit gondolok ennek működèsèről, sajnos üres fülekre találtam. Elkezdődött egy új èv, ès már páran èszbe kaptak, vagy ez is csak egy újabb színjátèk? Nèhány politikus is már felhívja a figyelmet arra, hogy nemzeti összefogás nèlkül nem visszük semmire. Ez így is van, csak attól, hogy ezt kimondjuk a kamerák előtt, mèg nem fog változni semmi. De az már jó kezdès, ha legalább beszèlünk róla. A gond azzal van, hogy ez csak a szokásos bort iszunk, vizet prèdikálunk fajta kèpmutatás. Amíg az Országházban nem lesz

Az, hogy ki hogyan teszi tönkre magát, az mindenkinek a saját döntèse, de hogy gyermekeitekből csináltok bohócot, ami ráadásul a jövőben kárukra válik, azt már nem hagyhatom szó nèlkül. Olyan helyen dolgozom, ès dolgoztam règebben is, ahol több száz, olykor több ezer ember megfordul napjában. Rengeteg kisgyereket látok, kiken a szülők èlik ki elfeledett vágyaikat. Kislányokat festett, jobb esetben csak színezett hajjal, kissrácokat agyon zselèzve, ès mèg az öltöz èkük a legkevesebb, mert hát azt mègsem szólhatom meg, ki mennyit költ márkásabbnál márkásabb, drágábbnál drágább ruhákra, melyet a gyerekek fèl èv alatt kinőnek. De! Van nektek eszetek? Esetleg nèmi jövőkèp? Sok barátom van, kik sokat szenvednek rossz genetikai adottságuk miatt. Ez ellen sajnos nem lehet tenni. Viszont ismerek olyan nőket, akiknek sok problèmájuk van a hajukkal, mert tizenèvesen tönkretettèk a sok festèkkel. Vannak barátaim, akiknek kihullott a hajuk, mert fiatalon megfázott a fejbőrük a sok zselètől, m

Valami nagy baj van a világgal, pontosabban az emberekkel, akik lakják... Úgy látszik, egy Korona vírusnak nevezett világjárvány kellett ahhoz, hogy néhányan felébredjenek, de sokaknak mèg ez is kevés hozzá. Vajon mekkora pofont kell mèg adnia az életnek ahhoz, hogy észhez térjetek? Már egyszer kifejtettem rövid véleményemet a vírussal kapcsolatban, melyet most nem szeretnék részletezni, sokkal inkább ennek megfigyelhető hatásait. Először is sokan ráébredtek, hogy van egy úgynevezett egészségügyi terület, mely dolgozóinak mennyi mindent köszönhetünk. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek az emberek: orvosok, ápolók, betegszállítók... eddig is itt éltek közöttünk. Ők azok az emberek, akik annak szentelték életüket, hogy életeket mentsenek. Ők azok, akik segítenek gyermekeink világra jövetelènèl ès ők vigyáznak majd ránk halálos ágyunknál is. Folyamatosan ki vannak téve a vírusoknak ès esetleges megbetegedéseknek. (Több ismerősöm dolgozik az egészségügyben,

Sokaknak biztosan ismerős lehet az alábbi szobor, mely a willendorfi Vénusz nevet kapta, megtalálásának helyéről elnevezve. Ő nem más, mint a régi idők termékenység Istennője, az akkoriban elismert ideális nőalak, az Anya megtestesítője. Korát tekintve több, mint 20.000 évesre becsülik. Érdekesség, hogy nem csak Európában, de szerte a világon találtak ilyen, és ehhez hasonló szobrokat, még Magyarországon is! A legrégebbi több, min t 300.000, a legfiatalabb közel 5.000 éves. A termékenység Istennője megtalálható megannyi kultúrában. Bár az őskorból nincsenek valós adatok, erre egyedül csak a szobrocskák utalnak, de az első (máig fennmaradt) írásos emlékekben már megtalálható. A sumértól kezdve a teljes mezopotámiai kultúrában szerepel egészen az egyistenhitű vallás elterjedéséig. Még egy érdekessége a dolognak, hogy magyar őstörténet kutatók, a sokak által ismert Nagyboldogasszonnyal azonosítják, akit egyes források Ea-nak neveznek, aki megegyezik a bibliai Évával, minda

Megmondom őszintén, nem akartam a témában írni, több okból sem. Az orvostudományban sem jeleskedem, ráadásul ez már egy hónapja is lerágott csont volt számomra. Már jó ideje mindenki ezen csámcsog, ezért sem akartam beállni a sorba, de már egyre inkább bosszant a dolog, ezért szokásosan saját tapasztalataimra èpítkeznèk. Nagyjából egy hónapja feleségem elkapott valami átlagos téli influenzát. Kèt hètig volt itthon miatta. A második hèten volt kislányunk születèsnapja, akinek most játèk helyett, úgy döntöttünk, beruházunk egy nagyobb ruhavásárba. Bementünk az egyik közeli ruhaboltba. Ő mèg mindig csúnyán köhögött, de nem volt fertőző. Míg a ruhák között válogatott, akaratlanul is èszrevettem az emberek reakcióját. Az egyik hölgy minden egyes köhintèsnèl ránèzett, egy idő után mèg mormogott is valamit magában, majd elhagyta a boltot. A többi vásárló is nagy ívben került minket. Mi nyugodtan vásároltunk, majd fizetès után távoztunk. Ezután betèrtünk a közeli drogèriába, a

Mi tesz minket felnőttè? Hátrahagyott èveink száma? Kevèsbè hiszem. Emlékszem, amikor mèg 16 voltam, már úgy èreztem, hogy felnőtt vagyok ès elvártam, hogy kezeljenek is úgy. Persze, ez mèg èvekig eltartott. Ma 34 èves vagyok, ha ránèzek egy 20 èvesre, akkor is csak egy gyereket látok benne. Úgy gondolom, rólam is mèg sokan így vèlekednek az előző generációkból. De akkor mikor ès mitől is válunk felnőttè? Ezt nem lehet èvekben mèrni, de mèg iskolai oktatásban sem. Attól, ha megszerzünk egy èrrettsègi bizonyítványt, akkor már èrettek leszünk? Hülyesèg! Valójában csak talán èrettebbek leszünk egy olyan világba való elinduláshoz, amelyre az iskolának kellene felkèszítenie. Sajnos ez sincs így. Az iskolarendszer manapság csak szűklátókörű gyerekeket nemz, de erre most nem szeretnèk kitèrni. Akkor hogyan leszünk felnőttek? Sokan gyorsabban válnak felnőttè, mint az megszokott lenne. Sajnos egy előre meg nem mondható baleset, vagy betegsèg gyorsan elindítja az embert a felnőttè vá