Napindító ötperces😉

Ria Anne Donovan interjú

(Barth) Szia! Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút! Lehet, hogy már elhangzott máshol is, de engem az érdekelne legelőször, hogy miért ez a név? Miért Ria Anne Donovan?

(Ria Anne) Szia! Először is szeretném megköszönni magát az interjút. Köszönöm, hogy gondoltál rám!

A Ria egy összetákolt név volt, még gyerekkoromból. A vezetéknevemből rakták össze nekem. Az Anne(Ann) a híres 1985 - ös Kanadai film főszereplőjéről született. Végül a Donovan tette teljessé az egészet. 

(Barth) Ha jól tudom, három eddig megjelent regényed van, melyből kettő egy sorozat részei, aminek jelenleg a folytatásán dolgozol. Mesélnél nekünk erről egy keveset?

(Ria Anne) Közel áll a szívemhez az Alina & David sorozat. Nem volt tervezett regény, egyszerűen csak leültem és írni kezdtem. Szerettem volna megeleveníteni az igaz barátságokat, melyekre még régről sokan emlékezünk. Alina összes félelme a jövőjétől bennem is megfogant. Katherine mindig is két lábon állt a földön, de benne is sok minden átértékelődik az évek során. Pola túl szigorú önmagához, de ahogyan halad előre a történet, ti is látni fogjátok, hogy miért. Mia az én bolondozós felem, akivel mindig minden megtörténik. Ez a négy lány sokat jelent a számomra. Nehéz lesz majd egy napon búcsút venni tőlük. 

(Barth) Mikorra várható a megjelenés?

(Ria Anne) Az életemben hatalmas veszteség ért, így a munkálatok kissé lelassultak. Nem tudok még igazából erre felelni. 

(Barth) Azt is tudom, hogy nem csak írsz, hanem különbözőképpen támogatod is a kortárs magyar szerzőket. Tagja vagy különböző mozgalmaknak, illetve a közösségi hálón, a blogod mellett, van egy kis írói közösséged is. Melyek ezek és mit érdemes tudni róluk?

(Ria Anne) Az Angyalszárny írói Facebook csoport a hazai írók motivációjának fellendülése miatt született. A napokban léptük át a háromszáz tagot. Heti, illetve havi kihívásokkal és játékokkal segítjük az írókat. Lehetőséget adunk olyanoknak is, akik nem merik felvállalni akárhol az alkotásaikat. A csoport, az egy éves működése alatt, kapott egy arany oklevelet Torontóból és mi adminok pedig egy oklevelet Gyálon, az MKMT mozgalom első születésnapján. Egy éve tagja vagyok az MKMT mozgalomnak, ami a hazai írókat segíti és népszerűsíti. Illetve néhány hete beléptem a Szabadirodalmat mozgalomba, mert szívügyemnek tartom, hogy mindenki azt olvashassa, amit szeret. 

(Barth) Mindezek mellett még teljes munkaidőben dolgozol is! Hogy van ennyi energiád? Marad időd másra is?

(Ria Anne) Ezek mellett hivatalos és szabadúszó blogger is vagyok. De a főállásom mellett kutyázok, túrázok és szeretek fotózni is. Egyik kedves barátnőm pedig rászoktatott a gyémántszemes kirakóra is. 

(Barth) Kanyarodjunk vissza kicsit az írói munkásságodra! Az eddigi regényeid főként ifjúsági és romantikus regények. Hogy látod, a mai fiatalok, mennyire szeretnek olvasni?

(Ria Anne) A fiatalabbaknál még szoktam látni a tömegközlekedéseken, illetve fiatal felnőtteknél is. Szóval bizakodó vagyok, hogy nem fogunk mostanában kihalni. 

(Barth) Tervezed, hogy eltérsz az eddigi stílustól és valami másban is kipróbálod magad?

(Ria Anne) Igen, idővel szeretnék többféle zsánert is kipróbálni. Erre valók a novella kihívásaink is, és tervezek kreatív írást is tanulni. 

(Barth) Mi adja az inspirációdat?

(Ria Anne) Az inspirációt maga az élet adja. A megélt tapasztalatok, a mindennapos apró csodák. Maga a természet!

(Barth) Mik a jövőbeni terveid?

(Ria Anne) Hamarosan fény derül egy újabb könyvbemutatóra, amit majd ki fogok posztolni. 

(Barth) Kíváncsian várom! Mit üzennél az olvasóidnak?

(Ria Anne) Higgyenek abban, hogy minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet.

(Barth) Még egyszer nagyon szépen köszönöm! Kívánom, hogy valósuljanak meg az álmaid, és mielőbb olvashassuk az új regényedet! 

(Ria Anne) Köszönöm a lehetőséget!

#riaannedonovan #túlvilágibarátság #alina&david #szabadirodalmat #mkmt #barthattila #interjú

Interjú Bogdán Szabolccsal!

(Barth) Üdvözöllek! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést! Bevallom, a barátaimmal való beszélgetésekben, mindig Osmosisként említünk meg téged. De mi is valójában az Osmosis? Mit takar ez a név pontosan?

(Szabolcs) A legegyszerűbben úgy tudnám definiálni az Osmosist, mint egy sci-fi és fantasy motívumokkal megtűzdelt, humorral kellően megfűszerezett, folytatásos kalandregényt, amely romantikus és misztikus szálakat is tartalmaz. Az Osmosis mottója: "a soha véget nem érő történet". 

Ez utóbbi okozza a legtöbb fejtörést az új olvasóknak, pedig rém egyszerű a dolog. A végtelen történet nem azt jelenti, hogy soha nincs megoldása és lezárása semmilyen eseménynek. Éppen ellenkezőleg. Az olvasó rendre átélheti a legkülönbözőbb eseménysorozatok megoldását és lezárását, csakhogy mindig adódik egy másik cselekményszál, akárcsak a való életben. Vagy éppen párhuzamos síkon zajlanak az események, és mindig van kinek a sorsát nyomon követni, vagy újabb és újabb történések miatt izgulni.

Az Osmosis név jelentését nem tudnám megmagyarázni anélkül, hogy ne spoilerezzek az olvasók előtt, így arra biztatom az érdeklődőket, hogy tegyenek egy próbát, és ha tetszik nekik a sztori, néhány tucat fejezet elolvasása után már képben lesznek a nevet illetően.

(Barth) Szóval azt mondod, hogy ha én most kezdenék el ismerkedni a történettel, akkor szinte bárhol belekezdhetek? Vagy azért ez nem ennyire egyszerű?

(Szabolcs) Ezt nem javaslom. :) Inkább úgy képzeld el a történetet, mint egy regényfolyamot, amelyikből minden évben hoz neked három újabb kötetet a postás. Bár ez nem is a legjobb hasonlat, mert amikor elkészülök a friss fejezetekkel, akkor sorban rakom is fel azokat a honlapra. Az Osmosis tehát ilyen értelemben teljesen hagyományos könyv (még ha virtuális is), és lineáris történetvezetésű, tehát ezt is, mint bármilyen könyvet, az elején érdemes elkezdeni. De ne riasszon el, hogy már két éve íródik, hiszen a fejezetek mindig is ott leszek a honlapon, bármikor elkezdheted olvasni őket. Sőt, e-könyvként is letöltheted a már befejezett köteteket az osmosis.hu-ról vagy a Google Play Books-ról. Természetesen ingyenesen.

Ezt a sztorit online írom, és addig tervezem az új fejezetek közreadását, amíg csak képes vagyok írni. Mivel még nincs szándékomban elköltözni erről a rút árnyékvilágról, terveim szerint még nagyon hosszan fog folytatódni a történet. Szeptember 12-én volt kétéves a honlap, és ezen időszak alatt hat könyvre való fejezetet (egész pontosan 308 darabot) írtam a kedves olvasóknak. A napokban indult útjára a hetedik kötet. Ezek mind ingyen olvashatóak, és ez a jövőben is így marad.

(Barth) Mióta létezik Osmosis, mikor kezdted el írni, és mi ihletett meg rá? 

(Szabolcs) Olyan régen született meg a fejemben ez a történet, hogy kimondani is fájna az évek számát. Az alapsztorit ugyanis egy nagyon unalmas osztálykiránduláson kezdtem mesélni az osztálytársaimnak, még nyolcadikos koromban. Az pedig sajnos vastagon a múlt évezredben volt. Évtizedeken át mindig volt fontosabb és sürgősebb írnivalóm, de közben azért mindvégig őrizgettem és néha formálgattam is a történetet az agyam hátsó zugaiban. Aztán két évvel ezelőtt, 2022 februárjában történt valami. A sztori, mintha megunta volna a hosszadalmas várakoztatást, az egyik reggelen valami elementáris erővel tört fel bennem. Onnantól kezdve szinte másra sem tudtam gondolni, heteken keresztül meghatározta az ébren töltött óráimat, néha még álmomban is visszatért. Nem volt kérdés többé, hogy most már bele kell fognom a megírásába. Jött a vázlatolás, jegyzetelés, meg minden ilyesmi, ami az alkotást megelőzi, nyáron pedig elkezdtem formába önteni a konkrét fejezeteket.

(Barth) Az eddig elhangzottak alapján, tehát nem csak az Osmosis, hanem más alkotások is a kezedhez köthetőek. Hol és milyen műveket olvashatunk tőled?

(Szabolcs) A honlapomnak csak egy részét teszi ki az Osmosis. Elhatároztam, hogy minden írásomat felteszem rá, még azokat is, amelyek könyv alakban is megjelentek hajdanán. Jelenleg 3 komplett regény, 4 kisregény, 220 novella vagy egyéb rövid írás, illetve 14 sorozat olvasható az osmosis.hu-n, és mindegyik ingyenes, bárki számára hozzáférhető, még csak regisztrálni sem kell hozzá. Az írások között a humoros jellegűek dominálnak, de azért bőven akadnak komoly hangvételű novellák is.

Nyomtatott formában ma már legfeljebb antikváriumokban találhatóak meg a könyveim, mind a kiadók által, mind a magánkiadásban megjelentetettek. De ha az olvasóim részéről igény mutatkozna rá, nem zárkóznék el a papír alapú kiadástól, ám ez még nyilvánvalóan a jövő zenéje.

(Barth) Ez azért nem kis munkával jár, gratulálok! 3 regény, 4 kisregény, 220 novella..., melyeknek egy része kiadásban is megjelent. Melyik ezek közül a legismertebb, amelyről esetleg már hallhattunk, vagy akár olvashattuk is?

(Szabolcs) Mind a mai napig az első könyvem a legismertebb, legalábbis a Moly.hu adatai alapján, ez pedig a Sindzse zabszeme, ami egy Leslie L. Lawrence-paródia. Erről még maga a Mester, azaz Lőrincz L. László is úgy nyilatkozott, hogy a legjobb paródia, amit a saját könyvei kapcsán olvasott. Persze ennek már két évtizede, szóval lehet, hogy azóta ez már nem így van. Megemlíteném még a Valótlan világtalan című valóságshow-paródiát is, amihez Árpa Attila írt egy hosszú bevezetőt, de ez sem mostani történet, még a legelső Való Világ-széria idején íródott.

(Barth) Ezek után mi vitt rá arra, hogy mégis inkább az online teret válaszd alkotásaid színterének?

(Szabolcs) Engem is elragadott a lelkesedés, amikor valósággal ránk szakadt ez a közösségi médiának nevezett közeg. Nagy lehetőséget láttam benne. Sokáig nem is terveztem újabb regények írását, inkább a rövidebb műfajokkal próbálkoztam, főleg humoreszkekkel, novellákkal. De lassacskán megmutatkoztak ennek az új világnak az árnyoldalai is. Mert bár nagyon remek és inspiráló dolog, hogy ma már bárki szabadon megmutathatja a közösségi térben, hogy mit tud, de közben rettentően felhígult az a valami, amit ma tartalomgyártásnak szokás nevezni. Borzasztó nehéz talpon maradni ebben a fülsiketítő médiazajban. És egyelőre nem az látszik, hogy a letisztulás irányába haladnánk, én ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom.

(Barth) Valóban! Én is úgy látom, hogy manapság más értékek kerültek előtérbe, míg a valóban értékes dolgok egyre inkább a háttérbe szorulnak. Ha megnézzük a történelem nagy művészeit, a legtöbbüket sajnos csak haláluk után ismerték el. Azt gondolná az ember, hogy napjainkban, a média világában, sokkal könyebben érvényesülnek az alkotók, de valójában a művészet még mindig nem kap kellő figyelmet. Miért van ez szerinted?

(Szabolcs) Szerintem a világ napról napra veszíti el a szakralitás maradékait, és egyre inkább felülkerekedik az anyagias szemlélet. Nem állítom, hogy ez valami jelentős újdonság az emberiség történelmében, de hogy mostanság egyfajta válaszút vagy határvonal felé közelítünk, abban biztos vagyok. Ebben az anyagias közegben nagyon nehéz bármilyen értéket felmutatni, pláne tömegekhez eljuttatni azt.

(Barth) Mi a helyzet ezek kapcsán az Osmosissal?

(Szabolcs) Hogy voltaképpen, mi a fő témája az Osmosisnak, azt az egyik törzsolvasóm, Beáta fogalmazta meg a legtömörebben: "Érdekes kérdést feszeget a történet vezérmotívuma. Vajon, ha az emberiség újrakezdhetné a történelmet egy másik bolygón, akkor is így elrontanánk mindent?". Egy férfi olvasó, Ferenc pedig így fogalmazott: "Az Osmosist olvasni olyan, mintha egy másik emberiség korai történelmét olvasná az ember, csak persze sokkal bennfentesebb módon, belátva a kulisszák mögé".

(Barth) Azt már korábban említetted, hogy az Osmosis addig fog folytatódni, ameddig csak írni tudsz. Mik a jövőbeli elképzeléseid minden másra nézve?

(Szabolcs) Csak annyi, hogy egészség legyen, a többi nem számít! Egyébként az Osmosis kellően ki tudja tölteni a napomat, mert amikor nem írom, akkor is sokat agyalok a folytatáson. És mivel teljesen egyedül csinálom, a marketing, a honlap fenntartása, meg minden egyéb feladat is rám hárul. Szóval ad munkát bőven. Most leginkább abban a stádiumban van a projekt, hogy két éves működés és a hat befejezett kötet után minél több potenciális olvasóhoz juttassam el a hírét. Ezen dolgozom most gőzerővel.

(Barth) A hétköznapi életben egyébként, te szakmabeliként keresed a kenyered, vagy egészen más területen dolgozol?

(Szabolcs) Mások szövegeinek lektorálásával, szerkesztésével, tördelésével foglalkozó vállalkozó vagyok, és még van egy újság, ahová írok is, ott már 24 éve írom a heti családregény rovatot.

(Barth) Mielőtt elbúcsúznánk, hadd kérdezzem még meg tőled, hogy mit üzennél azoknak a pályakezdő művészeknek, akik csak most kezdenek ismerkedni az írással?

(Szabolcs) A legfontosabb, hogy leljék örömüket az írásban, mert enélkül más sem fogja. Varázslatos dolog ám az, amikor az ember egész világokat képes teremteni, és hatalma van a szereplői fölött. Ennyit a spirituális részéről. Az anyagiakra áttérve annyi a tanácsom, hogy alaposan gondolják meg, milyen vállalkozásokra bízzák rá magukat, legyenek azok kiadók, tanfolyamszervezők vagy más effélék. Minden tiszteletem a könyvkiadást elhivatottan művelők felé, de manapság egyre több olyan vállalkozás van, amelyik a kezdő tollforgatók megkopasztására jött létre. Összefoglalva tehát: legyenek lelkesek, és közben legyenek résen!

(Barth) Ezek nagyon jó tanácsok, köszönöm mindannyiuk nevében! Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy elvállaltad ezt az interjút! Kívánok először is sokáig tartó jó egészséget! Emelett pedig, hogy teljesüljenek az elképzeléseid! Jusson el Osmosis minél több emberhez, és az emberek jussanak el Osmosisba!

(Szabolcs) Ennél jobb végszó nem is lehetne. Köszönöm a lehetőséget az interjúra!

Egy soha el nem küldött levél

A minap megnéztem a videóidat, amiket még egykoron küldtél nekem. Nem tudom, miért kínzom magamat még mindig ezzel. Már rég ki kellett volna törölnöm mindet. De megnéztem, mert ilyen hülye vagyok. És tudod, még mindig ugyanaz az érzés kerített azonnal hatalmába, hogy: Istenem, mégis hogy lehet ennyire gyönyörű?!

Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű, ennyire csodálatos, miközben meg belülről rohad? Hisz nem így van? Mondd, hogy tévedek! Mondd, hogy egy idióta barom vagyok, aki túltolta, aki elvesztette kapcsolatát a valósággal, és csak képzelődött. Bár valóban elvesztettem az eszemet, abban a pillanatban, amikor először megláttalak. És azóta sem találom.

A 15 év korkülönbség miatt mondhatnánk, hogy gyerek voltál hozzám képest, és ez volt a baj. De a valóság az, hogy én voltam az, aki képtelen volt felnőni hozzád és a feladathoz, hogy egy ilyen csodát értékelni tudjon. Mert akárhogyan is, én hiszem, még a történtek ellenére is, hogy egy csoda vagy!

Bár azt mondhatnám, hogy nem tudom, mi is történt valójában, és hogy magyarázd meg kérlek, de sajnos, pontosan tudom! Egyszerűen nem vagyok normális, ahogyan akkor sem voltam az, amikor megismertelek, és talán sohasem. De én legalább őszinte voltam hozzád.

Annyi mindent tudnék még írni, de tudom, hogy soha nem fogod elolvasni.

Nekem kellett volna megmentem téged, miközben valójában én szorultam segítségre.

Remélem tudod, hogy mindent nagyon sajnálok! Vigyázz magadra, kérlek!

A kígyós

Volt egy álmom, hogy egyszer egy olyan helyen fogok élni, mely állattartásra is alkalmas, melynek saját erdeje van, és ahol a kert végében egy patak csörgedezik. Ilyen területre szert tenni viszont nagyon nehéz, vagy igen drága, nekem pedig sem kapcsolataim, sem vagyonom nem volt ehhez. Azért sikerült találnom egy vidéki ingatlant fél hektár földdel, pár száz négyzetméternyi erdővel és egy kiszáradt csatornával. A szomszédoktól megtudtam, hogy a falu mellett folyik a Kígyós névre keresztelt főcsatorna, melynek ágai a kertek alatt kígyózva voltak elvezetve, amikből aszály idején a gazdák öntözni tudták földjeiket. Ezek sajnos már évek óta kiszáradtak és benőtte a gaz is. Elmesélték azt is, hogy többször előfordult már hasonló szárazság, de több olyan eset is volt, amikor nyakig érő víz volt benne. Gyerekkorukban viszont még rendszeresen fürödtek benne. Ezért elkezdtem reménykedni, hátha egyszer még meglesz a saját kis patakocskám a kert végében. Persze akkor még rengeteg dolgot nem tudtam...

Mint azóta kiderült, a csatornára az elmúlt évtizedekben összesen 12 halastavat kötöttek, és a főcsatornát is kiegyenesítették, hogy ne kígyózzon annyira. Nem is beszélve az elhanyagoltságáról. Azért néha még előfordul, hogy akár térdig érő víz is található benne, mármint a fő éren, de az idei szárazságban sajnos az is teljesen kiszáradt. Mindennek tudatában a saját, akár öntözésre is alkalmazható vízemről nyugodtan le is mondhatok. Meg lassan minden másról is ezzel kapcsolatban.

Néhány évvel ezelőtt készítettem egy videót a portámról, melyben röpke említést tettem a Kígyósról. Ezután egy gyerekkori ismerősöm megkeresett, hogy az anyósáék földje alatt is folyik egy Kígyós-csatorna, de arra a következtetésre jutottunk, hogy a kettő egymástól eltérő, mivel sehogyan sem keresztezhetik egymást. Rákerestem az interneten, de csak két Kígyósra volt találat, a Kiskőrösi és a Bácsbokodi csatornákra. Én ez utóbbihoz tartozom. Ő viszont egyikhez sem tartozhat. Tehát az egy újabb Kígyós, és vajon mennyi lehet, lehetett valamikor az országban?

Belegondolva, hogy alig több, mint száz évvel ezelőtt, milyen fejlett vasúthálózatunk volt, melyet önhibánkon kívül elvesztettünk, hasonlóan fejlett öntözésre kialakított csatornarendszerünk is lehetett. Mondhatnánk, hogy azt is elvesztettük, hiszen a kertem alatt folyó Kígyós is többször átmegy Szerbiába, majd vissza, végül a határon túl torkollik a Ferenc-csatornába. De ez csak egy vízfolyás, és ahogyan már említettem korábban, ennek pusztulása is az emberi felelőtlenségre vezethető vissza. Gondolok itt arra a 12 halastóra elsősorban, melyeket a határ mindkét oldalán rákötöttek. De sok helyen betemették, vagy akár még be is szántották ezeket. Mert ugyebár évekig nem kellett. Most meg amikor kellett volna... Inkább nem is folytatom.

Arra lennék kíváncsi, hogy felétek is van, vagy volt Kígyós, vagy bármilyen más névre keresztelt, egykoron öntözésre is használt csatorna? Mert én szinte biztos vagyok benne!

Stefanie D. Lauren - Interjú az Öltönyös rocksztár szerzőjével, Stefanie D. Laurennel

(Barth) Szia, Stefanie! Mi újság, hogy vagy az első regényed megjelenése óta? Milyenek a visszajelzések? Kíváncsi vagyok, hogyan éled meg ezt az egészet!

(Stefanie) Remekül vagyok, köszönöm szépen az érdeklődést! Érzelmek hada áraszt el, egyszerre van jelen a boldogság és a félelem bennem. Vannak olyan pillanataim (például amikor bemegyek a könyvesboltba, amit egyébként elég sűrűn teszek), hogy feleszmélek arra, hogy én tényleg megvalósítottam az álmom és kiadtam a könyvem. Van, amikor elfelejtkezem róla, de jön egy üzenet egy kedves olvasótól, amit többször el kell olvasnom, hogy elhiggyem, amit látok, és bizony zsebkendőre van szükségem…

A visszajelzések nagyon jók! Első könyves íróhoz képest állítólag elég szépen értékelnek a Molyon, és rengeteg pozitív üzenetet kapok, ami ugyancsak biztató.

Próbálok bízni magamban, vagyis a regényemben, de bizony a mai napig hihetetlenként kezelem, ha megdicsérik.

(Barth) Biztosan voltak kitűzött céljaid magad előtt, mielőtt belekezdtél. Illetve, ha akkor még nem is, de mire nyomtatásba került a kéziratod. Elárulod nekünk, hogy mik voltak, illetve sikerült-e elérni ezeket?

(Stefanie) Őszinte leszek! Mikor belevágtam a kiadásba, tisztában voltam a hazai viszonyokkal és nem is kergetek nagy ábrándokat. Mivel a kiadás nem kevés pénzbe kerül, csak az volt és az lesz a célom, hogy ne legyek mínuszban. Hobbinak indult az írás, soha nem merült fel bennem pénzkereseti lehetőségként. Inkább meg akartam mutatni a világnak mindazt, amit alkottam. Hátha más is mosollyal az arcán csukja be a könyvemet, és boldogsággal tölti el. További terveim közé tartozik, hogy sorban kiadjam a történeteimet és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön is. Szeretném egyszer a jövőben azt mondani, hogy most már tényleg nemcsak magamnak írok, hanem az olvasóknak is.

(Barth) Ezzel a következő kérdésemet egyből meg is válaszoltad, de még ne szaladjunk ennyire előre! Térjünk vissza az első regényedre, az Öltönyös rocksztárra! Rocksztárok öltönyben? Mi ihlette ennek a megírását? Mit kell tudni róla? Mire számíthat az olvasó?

(Stefanie) A kérdéseidre több oldalas választ tudnék írni, de megpróbálom röviden megfogalmazni. Hogy az interjú olvasói is értsék: hobbiból már megírtam 14 regényt. Mindig is tudtam, hogy lesz egy rocksztáros könyvem, mert olvasóként is imádom őket, valamint az életemben kiemelkedő szerepet játszik a zene. Kis túlzással elárulhatom, hogy részese voltam ennek a világnak. Így bővelkedtem az ötletekben és az ihletben.

Szeretem az öltönyös szereplőket, és a fejemben már megvolt egy jelenet: Cam karaktere így született meg. Ezenkívül egyedinek is éreztem egy öltönyös rocksztár ötletét, valamint címnek is tökéletes.

A történet komolyabb témákkal is foglalkozik, hiszen a drogfüggőség fontos szerepet játszik benne, de a humorral, a szerelemmel és az erotikával átitatva mégis egy szórakoztató sztori kerekedett belőle.

(Barth) Az imént felsorolt tulajdonságok, gondolok itt elsősorban a drogfüggőségre és az erotikára, jellemzőek az összes regényedre?

(Stefanie) A drogfüggőség nem, az erotika természetesen igen. Majdnem minden regényemben feldolgozok valamilyen lelki problémát, ami köré a történet épül. Viszont a humor, a szerelem, a titkok mindegyikben jelen vannak.

(Barth) Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy mi egyébként barátok vagyunk, de előbb voltam a rajongód, mint a barátod! Olyan bő fél évvel ezelőtt olvastam tőled már egy regényt, aminek azonnal a hatása alá kerítettél. Aztán amikor az Öltönyös rocksztárt vettem a kezembe, sem volt ez másként. Mindkét történetben voltak nagyon szimpatikus mellékszereplők, a női főszereplőkről meg ne is beszéljünk. Velük kapcsolatban megtudhatunk-e valamit a jövőt illetően, számíthatunk-e bármelyik regény folytatására? Esetleg előfordulhat, hogy egy-egy szereplő máshol is feltűnik?

(Stefanie) Boldoggá tesz, hogy a rajongóm lettél (vagyis a regényeimnek), majd a barátom.

Igen, most már nyílt titok, hogy a kedves olvasók kérésére elkezdtem írni az Öltönyös rocksztár folytatását, amiben természetesen fel fognak bukkanni a már ismert szereplők, viszont ez nem egy hagyományos folytatásos regény lesz, hiszen más szereplők lesznek a középpontban.

(Barth) Ha jól tudom, a második regényed már a szerkesztőnél van és hamarosan a nyomdákba kerül. Mondanál pár szót róla, csak úgy nagy vonalakban, vagy maradjon titok egyelőre? Esetleg ez lesz az imént említett folytatás?

(Stefanie) Jók az információid, valóban megkezdődtek a munkálatok az újabb kéziratomon.

Ez a regény más, mint a rocksztáros. Nem véletlenül lett kiválasztva kiadásra. Ennek okát később leplezném le. Szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy mennyire változatos témákban írok. Természetesen romantikus, vicces és minden megtalálható benne azok számára, akik egy erotikától túlfűtött, szórakoztató regényt olvasnának.

(Barth) Mindezt örömmel hallom és úgy gondolom, hogy sokan vagyunk még így vele. Ahogyan arra is egyre többen kíváncsiak, hogy kit rejt az álnév, ki is vagy valójában! Van erről egy konkrét elképzelésed esetleg, hogy - nem is tudom - az x. könyved után felfeded magad?

(Stefanie) Hogy ki vagyok én valójában?

Talán egy bátortalan, kissé bolondos és érzékeny kezdő írónő. Talán csak egy átlagember, aki ugyanolyan, mint mindenki más, csak nagyon szeret regényeket írni. Nincs konkrét tervem arra vonatkozóan, hogy mikor fedem fel magam, vagy hogy kell-e egyáltalán, hisz a hangsúly a regényeimen van, nem rajtam. Azt hiszem, ezt a sorsra bízom.

(Barth) Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel az interjúval! Annyi lenne még a kérdésem, hogy mit üzennél az olvasóidnak, az internetes követőtáborodnak és a leendő rajongóidnak?

(Stefanie) Hálásan köszönök minden bátorítást és támogatást! Nélkületek az álmom nem vált volna valóra!

(Barth) Még egyszer köszönöm neked! További sok sikert kívánok! Legalább addig íveljen a karriered felfelé, amíg a legfényesebb csillagok között nem találod magad.

(Stefanie) Köszönöm a lehetőséget és minden támogatásodat!

Földünk

Istenekről beszélünk, vallásokról, elvekről, elméletekről... Olyan kitalált dolgokról, melyek csak a mesékben léteznek. Miközben nem vesszük észre, hogy a legnagyobb Istenünk, anyaföldünk, Gaia, akit foggal körömmel próbálunk elpusztítani. Ilyenek vagyunk, mi emberek!

Felhelyeztük magunkat a tápláléklánc és az evolúció csúcsára úgy, hogy a legtöbbünknek még a szarról sincs fogalma. Farkast játszunk, miközben bárányok vagyunk!

A farkas tud falkába rendezetten élni, a legerősebbet követve, aki ha elbukik, mint vezető, nem félnek párbajra hívni! Védi a sebesülteket és nem gyilkolja meg a sajátjait. Hozzájuk képest mi, még csak kutyák sem vagyunk, mert még a kutya sem harap abba a kézbe, amelyikből enni kap! De persze ez nem a mi hibánk!

Megetettek minket annyi mocsokkal, ahogyan teszik ezt napjainkban is, egyre több lapáttal, hogy az már elképzelhetetlen!

Jelenleg kellene élnünk a modern kor csúcsát, a technikai fejlődés virágkorát, de fogalmunk sincs, hogyan használjuk eszközeinket. Legalábbis helyesen, biztosan nem. A felvilágosodás után a sötét jelen korba süllyedünk!

Hétköznapi problémákkal vagyunk elfoglalva. Képesek vagyunk még a bolhából is elefántot csinálni, miközben dühöngünk, mint egy kisgyerek. Aztán nem értjük, miért lett ilyen, ugye?

Elképzelhetetlen dolgokról képzelgünk, miközben nem kellene mást tennünk olykor, mint leülnünk kicsit, becsuknunk szemeinket és éreznünk, ami körbevesz minket és mindent, ami létezik. Mert valójában mi sem vagyunk többek, mint energiák, rezgések, erők, vagy érzések... Ott van ez a pillangó szárnycsapásától kezdve, a legerősebb tórnádókig, viharokig, villámokig bezárólag mindenben. Elfelejtettük a Földet, a Napot, a Villámot, a Vizet, a Szelet, a Szerelmet, a Halált és még százakig sorolhatnánk Isteneinket!

Nem értjük magunkat sem, nemhogy hogyan kezeljük mindezt!

Pedig nem lenne nehéz újra megtanulni azt, amit valaha már tudtunk. Hogyan használjuk az esőt, bánjunk a vízzel, vagy ne féljünk a viharoktól sem. Évezredek óta ismerjük a tüzet, most meg egy kisgyerek kezébe nem merjük adni. Ahogyan kést, villát, vagy ollót sem. Betontdzsungelekben élünk, műanyaggal borítva, a televíziótól tompítva, és nem értjük miben van a hiba!

Kegyetlen játékok - Az utolsó felvonás (az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó?! befejező része)

Miután Adát eljegyezték, a munkába temetkeztem. Már nem voltak hódító céljaim, csak hogy leteljen a felmondási időm és újra otthon élhessek az én szeretett Magyar-Alföldemen.

Mivel második ember voltam az étteremben, ezért a felmondási időm 6 hónap volt, és egyébként is sikerült rávennie a főnökömnek, hogy maradjak még a nyári hajtásban, mert elkél a segítség.

-Nem is baj. - gondoltam - Kicsit visszafogom magam, legalább annyival több pénzt tudok majd hazavinni.

Nem telt el sok idő, felvettünk egy leszbikus magyar párt. Én persze rögtön vállaltam, hogy betanítom őket. Mindig is szerettem új embereket megismerni, annak meg külön örültem, ha egy vérből való, egy nyelvet beszélő testvéreimmel hozott össze a sors.

A két lányról nem mondanék túl sokat. Bár lesz még szerepük a történetben, nem is kevés, nem érik meg a tintát és a leütést, amit rájuk pazarolnék. Mondhatni menő csajok voltak. Az egyikük kicsit jobban beszélte a németet, ezért kasszába került, míg másikuk a konyhára. A továbbiakban ezért csak Kasszásként és Konyhásként fogom említeni őket.

Mindig nagy társaságokkal jártuk az utcákat és sok hülyeségben részt vettünk a barátaimmal, de miután megházasodtam és két gyönyörű kislányom is született, igyekeztem visszafogni magamat. Ennek köszönhetően, könnyen felismertem a csibészeket, és nem mondom, mindig jobban vonzottak, mint az unalmas átlagemberek. Azért tudtam, hogy vigyázni kell velük, és pénzről soha semmilyen körülmények között sem lehet szó.

Persze nem kellett sokat várnom, már megkörnyékeztek, hogy adjak nekik egy kis kölcsönt, mert Konyhás húgát szeretnék kihozni magukhoz, aki egy rossz kapcsolatból menekül. Én meg hülye azért nem vagyok, természetesen elutasítottam őket. Közben még volt egy szabadságom, amit kihasználtam, és amikor visszamentem, már Rita fogadott, Konyhás húga. A bonyodalmak pedig itt kezdődtek.

Rita gyönyörű, fiatal lány volt, már amit láttam belőle. Nagyban tombolt a covidnak nevezett világapjafasza, ezért nekünk már hónapok óta maszkban kellett dolgoznunk. De amit láttam, az elkápráztatott. Egy 20 éves, remek testalkatú lány, akinek a szemei annyira csodaszépek voltak, hogy azonnal magukkal ragadtak. Na ná, hogy vállaltam a betanítását és kísérgettem mindenhová, mint egy puli kutya. Még szünetben is felmentem vele az ebédlőbe. Tisztán emlékszem, hogy csak egy gondolat járt a fejemben mielőtt levette a maszkot, hogy: "Csak legyenek rendben a fogai". Rohadjon meg, ez is stimmelt. Egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, teljesen bűvöletbe ejtett. Nem bíztam a véletlenre a dolgokat, hiszen az idő sem volt már a barátom. Másnap, mikor hazafelé tartottam, megláttam őket az út széli járdán gyalogolni. Rögtön félreálltam és kipattantam a kocsiból. Aznap este már náluk játszottunk ivós felelsz, vagy merszet. Megtudtam Ritáról, hogy balettiskolába járt, de egy sérülésnek köszönhetően az álma, hogy világhírű balerina legyen, kettétört. A sok éves táncnak azért megvoltak az előnyei. Simán lement spárgába, vagy a lábait a nyakába tette. Más szóval extra hajlékony volt, ami csak még vonzóbbá tette. Még az sem riasztott el tőle, hogy nutellával ette a savanyú uborkát. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen csoda létezik. De nem is ...

Egyre többet jártunk össze, szinte minden szabadidőmet vele töltöttem. Általában, amikor nem együtt végeztünk, olyankor már a parkolóban vártam, hogy hazavihessem. Egy alkalommal viszont sikerült elaludnom. Mire odaértem, még vártam egy ideig, majd miután egyre biztosabb lettem abban, hogy valószínűleg elkerültük egymást, felhívtam, majd haza felé félúton szedtem össze. Nagyon szomorú volt és sírt. Korábban már említettem, hogy egy rossz kapcsolatból menekült, ami miatt még mindig maga alatt volt, és én sem könnyítettem meg neki azzal, hogy úgy érezte, én sem veszem komolyan. Vagy ez is csak egy jól megszervezett színjáték része volt...

Félúton voltunk a munkahelyünk és az albérletük között. Ez véletlenül pont egy hidat jelentett. Ott álltunk kint a holdfényes éjszakában, ő a könnyeivel küszködött, miközben én azon gondolkodtam vígasztalása közepette, hogy ha most nem csókolom meg, akkor soha. Mennyire aljas dolog. De megtettem, ő pedig visszacsókolt.

Hogy mégis miért kellett gondolkodnom ezen? Hiszen egy ilyen csodálatos teremtés láttán az ember már ösztönösen cselekszik. Én viszont tudtam, hogy hamarosan haza költözöm. Ahogyan Adával működött, most is előadtam magam, hogy mik a terveim, de ő sajnos ebben nincs benne, viszont addig is lehetünk nagyon jó kapcsolatban. Mindketten össze voltunk törve, és ilyenkor kinek ne lenne szüksége egy támaszra, aki vígaszt nyújt? Hát beleegyezett, de mint mindig, most is kikötöttem, hogy nem szerethet belém, hogy velem mi lesz, azzal meg ne törődjön. Ezen általában mindig jót nevettek, mert miért is gondolnám, hogy belém szeretnének, de az önbizalom fontos dolog!

Ahogyan Ritával egyre közelebb kerültünk egymáshoz, kezdtem teljesen elveszíteni a fejemet. Annyira magaménak akartam azt a nőt, hogy nem foglalkoztam azokkal a jelekkel, amiket a testem küldött felém már hetek óta.

Az első randink egy játszótéren volt. Bár étterembe akartam vinni, ő szívesebben kerülte volna az embereket. Ha tiszta fejjel gondolkodom, már akkor látnom kellett volna a valóságot. De nem így történt.

Szerencsére mindig voltak B terveim, ezért ha már nem akart társaságot, megrendeltük a pizzát és piknikezni invitáltam egy elhagyatott jatszótérre. Napközben voltak gyerekek, de mi már alkonyat táján érkeztünk, ezért teljesen üres volt. Kinéztem egy helyet. Ledobtam egy pokrócot, elővettem egy üveg Hugo koktélt, amit nagyon szerettem akkoriban, majd nekiláttunk a pizzának. Közben végig beszélgettünk, igyekeztünk közelebbről megismerni egymást. A vacsi befejeztével pedig még közelebb simultunk egymáshoz. Mivel neki épp havi gondjai voltak, és én sem voltam a topon az előbb már említett egészségügyi problémáim miatt, nem történt közöttünk semmi komolyabb. Voltak még hasonló esti csavargásaink a környéken, de egyik sem bírt nagy jelentőséggel. Ő Kasszással és a nővérével lakott egy albérletben, melynek csak egyetlen hálószobája volt, én pedig az exfeleségemmel és a gyermekeimmel éltem egy háztartásban, ezért egy romantikus együttlét ötlete egy puha ágyban eléggé felejtős volt.

Támadt egyszer egy ötletem, hogy elviszem egy amolyan lakosztály szerűségbe, hisz én sem voltam még olyan helyen, és szívesen kipróbáltam volna. Két olyan szállást találtam, ami felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik extra modern volt, jakuzzival a szoba közepén, a másik pedig antik stílusú, gyönyörű tükrökkel, piros ágyneműkkel és függönyökkel, de semmi extra. Mikor megkérdeztem Ritát, hogy lenne e kedve velem tölteni az éjszakát, azonnal igent mondott. A választás jogát rá bíztam, de nem mondtam el neki, hogy mit tartalmaznak a szobák, csak hogy antik, vagy modern stílusúak. Nem tudom, hogy nekem akart e imponálni, vagy milyen indíttatásból, de az antikot választotta, ami nekem is jobban tetszett. Mikor már kiköltözőben voltunk a szobából, megemlítettem neki a másik szállon lévő jakuzzit, és láttam rajta, hogy elszomorodott. Valószínűleg azt jobban élvezte volna.

Az este egyébként csodás volt, bár előtörtek az ösztönök és elvesztettem a kontrollt, nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem, mégis vele töltöttem az éjszakát, ez mindennel felért.

Ahogy telt az idő, én teljesen belezúgtam a lányba, és már semmi sem érdekelt. Attól eltekintve, hogy alig néhány hónapon belül hazaköltözök. Időközben Kasszás többször megkörnyékezett, hogy adjak neki kölcsön pénzt erre, vagy arra, de mindig lepattintottam. Az egyik éjszaka szintén náluk buliztunk, amikor sikerült túltolnom a fogyasztást, és csúnya vita keletkezett. Egy Isteni szikrának köszönhetően, meg néhány elszólásnak a lányok szájából, sikerült összeraknom a képet, miszerint Rita csak azért van velem, hogy kihasználjon. Túl sok volt az egybeesés, én pedig már megjöttem az ilyen dolgokból jócskán. Hirtelen felindulásból sikerült egy olyat is a fejéhez vágnom, hogy de legalább megkaptam. Nem tudom, miért mondtam ezt, hiszen még sosem csúszott ki ilyen azelőtt a számon, ő pedig egy olyan nő volt, akivel az életemet is szívesen összekötöttem volna, de megtettem és ezzel elindult a lavina.

Közeledett Rita születésnapja. A veszekedésünk óta még beszélő viszonyban voltunk, de már teljesen eltávolodtunk egymástól. Azaz hol összesimultunk, hol bántottuk egymást. Sajnos a kapcsolatunk utolsó 2 hónapja már csak ebből állt. El kellett volna engednem, hiszen tudtam, mire megy ki a játék, de teljesen a rabjává tett. A születésnapján sajnos dolgoztam, míg ők az albérletükben ünnepeltek. Közben többször beszéltem velük, mikor véletlen elszólták magukat, hogy egy fiút is meghívtak, hogy Ritát boldogítsa. Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire kibuktam. Onnantól kezdve vége lett közöttünk mindennek. Legalábbis majdnem.

Odáig voltam Ritáért, hiába a megérzéseim és tapasztalataim, sikerült kicsalniuk belőlem egy kisebb összeget. Kasszás először autóra szeretett volna 10.000 €-t, de eszem ágában sem volt adni. Mindennek pontosan meg volt a helye, hiszen az életmódváltás nem egyszerű és nem olcsó dolog. Mivel egy kicsi lakásban voltak hárman összezárva, amit ráadásul ellepett a penész, sikerült meggyőzniük, hogy támogassam őket azzal, hogy új lakásba költözhessenek. Sajnos létező jelenségről beszélünk, a penész már a bőröndjeiket és a benne lévő ruháikat is megtámadta. Ez már a születésnapja után volt és azután, hogy sikerült meggyőznie arról, milyen hülye vagyok és csak képzelődök. Szerettem Ritát és nem akartam, hogy ilyen helyen éljen, hát segítettem. Adtam nekik pénzt a kaucióra, illetve néhány bútor megvásárlására, hogy mégse a földön kelljen tárolni a ruháikat, vagy ott kelljen aludniuk. Még az átpakolásban is segítettem. Majd megint összevesztünk, de azt már én sem tudom, hogy min. Valószínűleg, így utólag belegondolva, megkapta, amit akart, ezzel el is engedett.

Az egészségi állapotom napról, napra romlott. Ehhez hozzásegített a rossz levegő, köszönhetően annak, hogy már fél éve maszkban dolgoztunk, a stressz és az is, hogy Ritával töltött időmben nem figyeltem a helyes étkezésre és a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére sem. Az egyik este annyira erős fájdalmaim voltak, hogy összeestem a folyosón. A gyermekeim anyja hívta rám a mentőket. Mikor bevittek a kórházba, köszönhetően annak, hogy sokat olvasok, mindarról ami érdekel, már sejtettem, hogy vesekövem van. Amikor ezt elmondtam a doktornőnek, nem igazán akart hinni nekem, de adott néhány tablettát, meg egy hálós valamit, hogy majd kipiselem és ebben látni fogom. Mivel egy hét múlva sem lettem jobban, felkerestem egy másik orvost, aki megultrahangozott és megállapítatta, hogy egy 1,7 cm átmérőjű kövem van. Azonnal befektettek a kórházba és még aznap este megműtöttek. Akadtak komplikációk rendesen, de erről nem szeretnék több említést tenni.

A felmondási időm szeptember 30.-án letelt, az utolsó katétert pedig október 1.-én szedték ki belőlem. Dolgozni már közel 2 hónapja nem voltam, csak otthon lábadoztam. Ennek köszönhetően Ritával sem találkoztam. Legalább a kórházban megkérdezte, hogy vagyok. Már alig vártam, hogy átessek az egészen és indulhassak haza. Még bementem az étterembe meginni egy kávét és elköszönni a kollégáimtól. Már kifelé tartottam, még beköszöntem a konyhára, amikor megláttam őt. Nem beszéltünk már semmiről, csak végignéztünk egymáson, majd távoztam. Később egy üzenet fogadott a telefonomon, hogy sajnálja, hogy így alakult és ha tehetné, több időt töltött volna velem. Talán feltámadt a lelkiismerete, ha már van neki olyan. Erre csak annyit válaszoltam, hogy: "Csak egy szavadba kerül, és ott vagyok!"

Kitaláljátok a választ?

Igen, az utolsó éjszakámat még vele töltöttem. Mondanám, hogy egy felejthetetlen élményben volt részem, de annak tudatában, hogy fél napja még a kórházban voltam, meggyötörten és fáradtan, nem nevezhető túl aktívnak az éjszakánk.

Reggel elbúcsúztunk egymástól. Megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, hogy meglátogatom, amilyen gyakran csak tehetem, de az az igazság, hogy hazajöttem és teljesen szétcsúsztam. Még váltottunk néhány üzenetet, küldött egy-két képet és videót magáról, kért még egy kis pénzt, mondván, hogy éheznek, aztán szép lassan örökre elvesztettem. Egyik alkalommal hirtelen felindulásból megkértem, hogy tiltson le mindenhonnan, mert nem akarom zaklatni és egyébként sem fogok tudni kimenni hozzá. Soha többet nem hallottam felőle...

Ragadd meg a napot! - Carpe Diem!😉

Nem is olyan régen hívták fel a figyelmemet arra, hogy a már gyerekkorom óta ismertnek vélt - és akkoriban sokat is használt - kifejezést valójában hibásan ismertem és alkalmaztam. Talán nem is vagyok vele egyedül.

Már tinédzser koromban megismertem a carpe diem kifejezést, melynek jelentését úgy véltem, miszerint: "Élj a mának!" - mint kiderült, hibásan.

Miután felhívták valódi jelentésére a figyelmemet, utánajártam és meg kellett bizonyosodnom róla, hogy valóban így van. Ez a jelentés pedig nyers fordításban annyit tesz: "Ragadd meg a napot!".

Horatius római költő volt és filozófus kr. e. I. században. Az általa használt szófordulat arra utal, hogy töltsd hasznosan a napot. Mindenképpen úgy éld meg a napot, hogy az hasznos legyen számodra és a jövődre nézve. Akár még azt is mondhatjuk, hogy élj a mának! Viszont a nap végén, amikor visszagondolsz, hogyan is tetted mindezt, a lényeg, hogy azt tudd mondani, hasznosan! Ezt jelenti megfogni, megragadni a napot!😉

Ha te nem hiszel magadban, senki más sem fog!

Már olyan 5-6 éve annak, hogy a véleményemet először kinyílvánítottam itt az interneten is. Megmondom őszintén, eleinte igencsak félve tettem és olykor még most is ódzkodom e miatt. Sokáig érdekelt, mit gondolnak mások. Talán ez sokszor érezhető is volt. Míg nem egy napon úgy döntöttem, hogy változtatni fogok a hozzáállásomon. Igenis hinni fogok magamban! Ez a folyamat hosszú és életünk végéig tart, hiszen bármikor jöhet valami, ami megingathatja hitünket. Tudom, hogy még most sem vagyok kész teljesen és mindig lesz hova fejlődnöm, de azért igyekszem és úgy is érzem, hogy elég jól haladok e téren. Ehhez ellestem különböző technikákat az évek során, melyeket már régóta alkalmazok is.

Az első és legfontosabb, itt és az élet minden területén egyaránt, a magabiztosság! Ha te nem hiszel magadban, akkor senki más sem fog! Ha bármit el akarsz érni az életben, ha valamit, vagy valakit meg szeretnél magadnak szerezni, először is hinned kell benne, hogy sikerülni fog! E nélkül nem fog menni!

Elkezdtem tehát én is kicsit jobban előadni magamat, még ha nem is mindig hittem el teljesen, hogy képes vagyok rá. Aztán jött is az első bukkanó. Egy volt középiskolai osztálytársam írt rám, hogy: "Úgy adod elő magad, mintha valami újságíró lennél..." Érezhető volt belőle a szánalom. Az után egy kicsit megrökönyödtem, de folytattam. Majd céloztam rá többször is, hogy nem kötelező nézni, egyszerűen tovább kell állni. Szerencsére vette a lapot és le is tiltott néhány további emberrel egyetemben.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a saját ismerőseimre próbáltam építkezni, akik érthetően, hülyének is néztek, hiszen egy olyan énemet kezdtem kibontakoztatni, akit előtte 3 évtizedig elzárva tartottam. Aztán jött egy törés is az életemben. Így visszatekintve, talán nem is csoda, hogy bolondnak néztek.

Egy pillanatnyi elmezavar következtében töröltem az addigi privát fiókomat, majd olyan 2 hónap elteltével csináltam egy újat, ahová csak azokat engedtem be, akiket akkor fontosnak éreztem. Illetve a mai napig is elfogadom az ismerősnek jelöléseket, ha valóban azok. Azért az 1250 ismerősből csak 250 van jelenleg. Ez tényleg csak a család, a közeli barátok és néhány tucat kedves ismerős. Valahogy eltűntek az osztálytársak és a kollégáim is. Közben elindítottam az oldalt, melyet 100 emberre alapoztam, akik azóta szintén eltűntek, vagy csak csendes figyelőkké váltak idő közben. Viszont rátaláltam rengeteg olyan emberre, akik hasonlóan látják a világot, illetve azon az úton járnak, mint én. Ki előrébb, ki még valamivel hátrébb, de mégis tudjuk, hogy egy irányba haladunk. Ugyanakkor rámleltek olyan emberek is, akik nem csak egyetértenek a nézeteimmel, hanem akár még segítenek is nekik egyes történeteim.

Rá kellett jönnöm arra, hogy ha szeretnék bármit is elérni, akkor újra hinnem és bíznom kell magamban. Anélkül ugyanis nem fog menni! Ha nincs önbizalmam az érezhető és egyáltalán nem vonzó senki számára sem! Tehát vagy eltaposom magam, vagy szárnyra kélek. Egyéb lehetőség nincs!

Nem véletlenül mondjuk, hogy segíts magadon az Isten is megsegít! Ezt lefordítva: Ha te nem teszel semmit önmagad és a céljaid elérésének érdekében, ha te nem változtatsz a dolgaidon, ha te nem akarod igazán, akkor a Jóisten sem segíthet rajtad! De mondhatuk úgy is, hogy ne várd a sültgalambot, hogy a szádba repüljön!😉

Ui.: Van még egy olyan mondás is, hogy az vagy mások számára, akinek mutatod magad. Ha állandóan sajnáltatod magad, nem leszel több egy sajnálatra méltó embernél. Ha azt hangoztatod, hogy csúnya vagy, annak is fognak látni. Ha pedig hülyének titulálod magad, az is vagy! Ez ilyen egyszerű.

Kincső(Részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó?! című könyvemből)

Majdnem 21 voltam, mikor megismerkedtem Kincsővel. Pontosabban már gyerekkora óta ismertem, mivel a kisebbik húgom osztálytársa volt. 5 év korkülönbség volt köztünk, ezért egészen addig a pillanatig nem foglalkoztatott és nem is figyeltem fel rá igazán. Most kitérhetnénk arra is, hogy a kettőnk kapcsolata mennyire volt egészségtelen, illetve még bűntethető is lehettem volna miatta, de szerencsére a szülei áldásukat adták ránk. De térjünk is vissza történetünk elejére.

2006 nyara volt. Én már jó fél éve sötétségben éltem. A napjaim általában délután 2-kor kezdődtek és másnap reggel értek véget. A nőkből kiábrándultam, illetve az a kevés önbizalmam is elveszett, amivel akkoriban rendelkeztem. Móni látszólag boldog párkapcsolatban élt az egyik legjobb barátommal, akivel mi éppen mosolyszünetet tartottunk a történtek miatt. Az élet iróniája, mely az egész életemet végigkíséri, hogy Kincső pont a másik legjobb barátommal járt akkor még. Az ő kapcsolatuk nem tartott sokáig. Nem emlékszem pontosan, hogyan is történt valójában, de miután ők szakítottak, mi valahogyan összegabajodtunk egymással. Ezzel kezdetét vette életem első komoly kapcsolata.

Kincs egy pici, törékeny lány volt, aki egészen odáig rózsaszín ködben nevelkedett és mellettünk tett betekintést az élet árnyoldalaiba. Mi már tizenéves korunk óta jártuk az utcákat, ezáltal ismertünk minden benne rejlő mocskot, amitől az ember féltené és óva intené a gyermekét, főleg, ha lányról van szó. Még mások buliba jártak, mi megcsináltuk a saját fesztiváljainkat a szabadban. Hol a Sugó-parton, hol a Déri-kertben. Aki a bajai éjszakában nevelkedett, az pontosan tudja, hogy ez a két hely volt a leglátogatottabb esténként. Általában ott részegedtek le a szegényebb fiatalalok, majd mentek be valamelyik buliba. Nem volt ez másképp az én szerelmemmel sem. Fiatal, naív lány létükre, úgy gondolták, hogy nincs abban semmi rossz, ha ők is a természetben iszogatnak és csak aztán mennek be valamelyik klubba. Emlékszem mennyire féltettem és az istenért sem tudtam meggyőzni arról, hogy mennyi veszélyt rejt magában az utca sötétedés után. Szerencsére nem történt semmi komolyabb probléma, és hamar le is szoktak erről a dologról. 

Sajnos rólam ugyanezt nem lehetett elmondani. Mondhatnánk, hogy egy igazán nagy ökör voltam, de valójában csak egy nagyra nőtt gyerek, aki nagyon későn érett meg mindenre. A délutánokat Kincsemmel töltöttem, míg az éjszakákat továbbra is a haverokkal. Egy fontos és meghatározó dolog az életemben, hogy a családunkban mindig is nőuralom volt. - Talán ezért is vagyok sokkal érzelgősebb és puhányabb, mint a barátaim. - Ennek köszönhetően viszont gyakran előfordult, hogy valamelyik húgommal, vagy az unokahúgommal is összefutottunk esténként, akik a barátnőikkel szórakoztak.

Mint az előzőekben olvashattátok, egészen odáig töketlenkedtem és nem volt szerencsém komolyabban összemelegedni egyetlen nővel sem. Ehhez hozzátartozik az is, hogy sokáig úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem gond az, ha az ember később veszíti el a szüzességét, a lényeg, hogy olyan valakivel tegye, akihez igazán kötődik. Ahogy telt az idő mégis egyre inkább éreztem szánalmasnak a helyzetem. Voltak barátaim, barátnőim, akik 15-16 éves koruk óta csinálták, én meg még szinte nem is láttam olyat. Bár Mónival többször is megvolt az esélyem, mindig elbaltáztam. Ebbe a helyzetbe kezdtem kicsit belebolondulni. Mivel az addigi kapcsolataim nem voltak túl reményteljesek, úgy határoztam, hogy a jövőben minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy ez másképp alakulhasson. Mivel nem voltam biztos benne, hogy Kincsővel valaha is eljutunk e az ágyig, így nem tétováztam. Az egyik este a szokásos törzshelyünkön iszogattunk, amikor megjelent néhány ismerős lány, köztük az egyik rokonom a barátnőivel, hozzánk hasonló illuminált állapotban, majd együtt folytattuk az éjszakát. Közben megjelent a húgom is a nagybátyánkkal, akik a csárdájukba készültek házibulit tartani. Természetesen nagyon szívesen csatlakoztam, de csak abban az esetben, hogy vihettem magammal a hölgyeket is. Azt fontos kiemelnem, hogy volt velünk egy lány, akivel egyidőben kezdtem el megismerkedni, mint Kincsemmel. Baráti ráhatásra, mert akkor még nagyon is érdekelt, hogy mit gondolnak mások, végül nem lett köztük semmi. Legalábbis egészen addig a napig.

Van egy nagy problémám, ha iszom, könnyen elveszítem a fejemet, így ezt nem tanácsos nők társaságában tennem. Ez magyarul annyit tesz, hogy nagyon szerelmes leszek olyankor. Mondjuk ezért sem nagyon iszom. Meg azért sem, mert szerintem az alkohol az egyik legkegyetlenebb szar a világon, de ebbe most ne menjünk bele.

Szóval ott tartottam, hogy elindult a buli, ahol én igazából minden percet azzal a lánnyal töltöttem, akit hívjunk a továbbiakban Briginek. Brigi egy teljesen más testfelépítésű lány volt, mint az elődei. Bár alacsony volt, kicsit sem volt törékeny. Ráadásul évekig judozott is, ezért az én akkor 60 kilós testemet lazán földhöz vághatta volna, ha akarja, de nem tette. Ő egy olyan lány volt, aki többet látott bennem, mint a többiek. Azóta is, egész eddigi életem során, egyetlen lány volt rajta kívül, aki olyan szinten rajongott értem, mint ő, és én mégis elengedtem mindkettőt. De ne rohanjunk annyira előre.

 

Az éjszaka hátra lévő része, ahogyan már említettem, Brigivel kettesben telt. Amíg a többiek a melegben mulattak, mi kint sétálgattunk, beszélgettünk és megállás nélkül ittunk. Emlékszem, hogy már igen hűvösek voltak akkor az esték, benne voltunk már javában az őszben. Többször is egymásnak estünk kint a szabadban, de mivel én nagyon utálom a hideget, azóta is, úgy határoztam, hogy szerzek egy kulcsot a csárda valamelyik helységéhez. A batyi nem volt olyan megértő, mint gondoltam, ezért sokat kellett könyörögnöm azért, hogy legalább egy kocsikulcsot csúsztasson át nekem. Így történt, hogy végül egy sok milliós Merci hátsó ülésén váltam férfivá egy átmulatott éjszaka folyamán. Másnap találkoztam Brigivel és elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom a történteket, miközben igazán hálás is vagyok, de én Kincsővel maradnék. Ennek két oka volt. Az egyik, amit már említettem, hogy a barátaimnak egyáltalán nem tetszett, én pedig egy könnyen befolyásolható hülye voltam, a másik pedig, hogy olyan fiatalon én voltam neki az ötödik fiú az életében, ami még annál is jobban zavart. Emlékszem, hogy sírva fakadt és azt kezdte ecsetelni, hogy mennyire hülye volt és ő még a barátját is elhagyta miattam a történtek után. Később elterjesztette az ismerőseinek, hogy mekkora egy görény voltam és kihasználtam. Természetesen igaza volt és sajnálom. Egyszerűen nem tudtam már feldolgozni, hogy mindenki évek óta él nemi életet, én meg azt sem tudtam igazából, hogy mi az.

Brigit azóta nem láttam többet. 15 évvel később, miután túl voltam már megannyi jó és rossz dolgon, többek közt elváltam, meg akartam keresni, hogy elnézést kérjek. El akartam neki mondani, hogy mit és miért tettem, és hogy valójában igen sokat éreztem én is iránta, de a legfontosabb, hogy mennyire sajnálom. Mint kiderült, hozzáment egy régi ismerősömhöz, így úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha inkább hagyom az egészet.

Kinccsel összesen 3 évig voltunk együtt. Később nekem adta minden erényét. Egyszer hónapokkal később megkérdezte, hogy mikor és hogyan történt az első szexuális együttlétem, és mivel az én legfőbb erényem azóta is az őszinteségem, így elmondtam neki mindent. Ha nem kérdez rá, talán sosem tudja meg, de én nem szoktam és nem is tudok hazudni. - Kivételt képeznek ez alól a szüleim, akik jobb, hogy nem tudtak mindig mindenről. - Talán nem kellett volna, mert akkor összetört benne valami, és már nem volt olyan felhőtlen a kapcsolatunk, mint előtte. Ami persze teljesen érthető is. Mindenesetre még hosszú ideig együtt voltunk és sok szép emlék fűz hozzá. Mondanám, hogy ha ezt előre tudtam volna, sosem lépek félre, de meg kellett ismernem mi az a lelkiismeret. Többet nem ártottam neki ilyen módon és a kapcsolatunk utolsó napjáig hűséges voltam hozzá.

(Mielőtt valaki arra gondolna, hogy esetleg máshogyan bántalmaztam, például megvertem, szeretném leszögezni, hogy soha egyetlen nőnek sem ártottam fizikálisan és nem is fogok. Van olyan ismerősöm, aki arra esküszik, hogy van olyan helyzet, amikor egy nő is megérdemel egy-két pofont. Nekik szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy soha nincs olyan. Mégis miért? Mert, amikor mi férfiak érdemelnénk meg, ők nem lesznek abban a helyzetben, hogy viszonozzák azt. A Nő mindig a szebbik és egyben törékenyebbik nem marad, akiket nekünk, férfiaknak, lovagként kell tisztelnünk és védelmeznünk!)

Kincsővel végül akkor ért véget a románcunk, amikor választás elé állított, hogy vagy ő, vagy a barátaim. Az éjszakáim nagy része ugyanis még mindig a barátok társaságában telt, mégha hűségesen is. Tisztán emlékszem a napra, amikor felkeltem az ágyáról, felvettem a cipőmet és kisétáltam a szobájából és egyben az életéből is. 3 héttel később még kaptam egy SMS-t, melyben annyi állt, hogy látom a barátaidat válaszotottad helyettem.... Sosem beszéltem vele többet. A következő barátjával összeházasodtak és azóta is boldogan élnek a gyermekükkel.

Remélem, hogy a történetem ezen része minél több fiatalhoz eljut majd és mindenki le tudja vonni belőle a számára megfelelő tanulságot.

Ha engem kérdeztek, néhány fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet, bár van benne bőven több is.

Először is érdemes várni az igazira, mert sosem tudhatod, mikor sodorja eléd az élet.

Másodszor: soha ne legyél kiszolgáltatott egyetlen ember számára sem, bármennyire is szereted! Ha nem kapod ugyanazt vissza egy kapcsolatból, amit bele teszel, talán érdemes lenne váltani.

Harmadszor: soha ne foglalkozz mások véleményével.

Nem utolsó sorban pedig: soha ne állítsd válaszút elé azt, akit szeretsz! Meg kell taláni a közös utat és igazodni egymáshoz.

Egynyári kalandok(részlet az Egy modern kori válás története, avagy minden pasi disznó!? című könyvemből

Kegyetlen játékok(1. rész)

Egy falatka Albánia

2020 tavaszán járunk. Már hosszú ideje annak, hogy a feleségemmel megromlott a kapcsolatunk. Bár még egy lakásban éltünk, külön szobában is aludtunk több, mint fél éve. Sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy elhidegültünk egymástól, viszont az utolsó. Én már nagyban a hazaköltözésemet tervezgettem és tisztában voltam azzal is, hogy ők a gyermekeinkkel Németországban fognak maradni. Már tudom, hogy nem ez volt a legjobb döntésem, amit eddigi életem során megtettem, de ezt most kár lenne részletezni.

Abban az időben egy gyorsétterem vezető-helyettese voltam. Mondhatni, mindenem megvolt. Először csak az elinduláshoz szükséges anyagiak megszerzése volt a cél, és sosem gondoltam, hogy ilyen sokra viszem. Ezt persze csak képletesen értem, hiszen egy multinacionális vállalat beosztottjának lenni számomra egyáltalán nem felemelő. Az első pillanattól kezdve tudtam és hangoztattam is, hogy csak bizonyos ideig fogok külföldön tartózkodni, bárhogyan is alakuljon az életünk.

Már a felmondási időm benyújtásánál tartottam, ami folyamatosan csak torlódott, figyelembe véve a körülményeket, illetve a főnökömhöz való lojalitásomat. Pontosan tudtam, mekkora forgalommal jár egy nyári szezon, illetve mennyit számít a jó munkaerő hiánya. Elvállaltam, hogy a nyarat még ott töltöm és csak utána indulok vissza szülőhazámba.

Így történt, hogy sikerült összegabajodnom egy fiatal albán leányzóval, akit a továbbiakban Adeának fogok hívni.

Ade nálam 10 évvel volt fiatalabb. Diplomás, koszovói származású hölgy, aki már néhány hónapja a csapatunkat erősítette. Valahányszor nem volt kimagasló forgalom, ő folyamatosan a társaságomat kereste. Úgy gondolom, ha valaki igazán nagy rajongást mutat feléd, azt megérzed. Ekkor sem történt másként. Többször beszélgettem az exemmel is arról, hogy ez a nő rám van kattanva és valamit nagyon akar tőlem, én pedig bátorkodni fogok élni a lehetőséggel. Persze mindez csak arra szolgált, hogy lássam, mutat e még bármilyen érdeklődést irányomba, de lerázott annyival, hogy csak képzelődök.

Isten bocsássa meg bűnömet, de egy vágyaktól fűtött fiatalember, akit nem mellesleg csinosabbnál csinosabb nők vesznek körül, nem tud sokáig ellenállni a kísértésnek.

Adea nem volt az esetem, hogy őszinte legyek, és azt is jól tudtam, hogy ha hazatérek egy muzulmán nővel, úgy hogy hivatalosan még el sem váltam, nekem a fejemet veszik. Mégis úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt, de csakis őszintén. Sajnos sosem voltam a hatalmas eszemről híres, így érdekes gondolataim támadtak. Nem állt szándékomban átverni és hazudni sem neki. Igyekeztem minden lényeges dolgot leszögezni már a legelején. Elhívtam sétálni, ahol elmondtam, hogy nem szeretnék vele komoly kapcsolatot létesíteni. A nyár után hazaköltözöm, ahová nem jöhet velem. Ennek ellenére mindenre nyitott vagyok, és ennek tudatában kell eldöntenie, hogy mit is szeretne valójában tőlem.

Sajnos akkor még nem fogtam fel, hogy egy nő, vagy akár legyen az férfi is, aki kimondottan rajong a másikért, az elvakult és bármit képes megtenni érte. Tehát belement a játékaimba.

Azt megbeszéltük már a legelején, hogy ő még szűz és ennek a házasságáig, de legalább az eljegyzéséig így is kell maradnia, mert ezt megköveteli a családja és vallási szokásaik. Talán nem is kell mondanom, mekkorát nőtt a szememben, hisz nálunk már tizenéves gyerekként ágyba bújnak egymással, mégis mi ítélkezünk, holott bőven lehetne, mit tanulnunk...

Persze ő sem volt szentebb, mint a hazánkban élő álkeresztények. Nem vetette meg az alkoholt, még ha nem is vitte túlzásba és más kultúrákból származó férfiakkal sem szabadott volna ismerkednie. Hozzáteszem, soha egy kortyot sem ittam vele.

Elkezdtük közelebbről megismerni egymást. Sokat sétáltunk és beszélgettünk egymással. Az egyik alkalommal, amikor az egyik környező erdőben egy padon ültünk, úgy döntöttem, hogy nem tétovázom tovább. Az általam ismert legnagyobb érzékiséggel csókoltam meg a nyakát, amibe olyan szinten beleremegett, hogy majdnem leesett a padról. Megkérdezte, hogy minden férfi így tud e csókolni, majd megkért, hogy folytassam. Egy igazán szépnek mondható napot töltöttünk együtt, aminek egyre több ismétlése lett. Szegény teremtés minden alkalommal csak azt ismételte, hogy: "Tudom, te haza fogsz menni, én pedig nem mehetek veled."

Őszintén mondom, hogy megsajnáltam és talán egy picit bánom is, hogy nem hoztam őt magammnal.

Hogy mi minden történt még kettőnk között, azt az olvasó fantáziájára bízom. Nem szeretnék egy erotikától fűtött, anyáink kedvenc regényeire emlékeztető, történetet írni és lehet, nem is lennék rá képes. Ami lényeges, hogy szép, közel 2 hónapot töltöttünk egymás társaságában. A kapcsolatunk a végére rendesen felhevült. Ott és úgy csókoltam minden alkalommal, ahogyan előttem még senki, miközben igyekezett egyre többet tanulni az emberi testről, hogy ő is minél inkább a kedvemben tudjon járni. Többször is alkalmam nyílt rá, de a legdrágább kincsét megőrizhette későbbi férjének, ahogyan azt az elején megbeszéltük. Bár voltak olyan kijelentései, hogy miután megházasodik, majd találkozunk és bepótoljuk, máshogyan alakult. Persze én ezt soha nem is szerettem volna ilyen feltételek mellett.

Időközben még eltöltöttem egy rövidke, két hetes szabadságot Magyarországon, majd mire visszaértem Németországba, neki jegygyűrű volt az ujján. Próbált még közeledni felém, de emiatt elutasítottam és soha többet nem beszéltünk egymással. Azt persze még előtte kiszedtem belőle, hogy volt egy albán fiatalember, aki már 4 hónapja udvarolt neki, és mivel én kijelentettem, hogy kettőnk kapcsolata csak a nyár végéig tarthat, úgy döntött, hogy enged a srácnak.

Azt nem mondom, hogy kilenc hónappal később, de kevesebb, mint egy éven belül összeházasodtak és gyermeket szült neki. Soha többet nem hallottam felőle.